Kávésbögre méretű PC az Acertől



|

269 eurónál kezdődik majd a nappaliba szánt Revo One ára.

Emlékeztek még azokra az időkre, mikor évente dobhattuk ki a számítógépünket, mert a következő generációs hardverek látványosan jobb teljesítményre voltak képesek? Hála égnek már a számítógépen játszóknak sem kell ilyen gyakran cserélgetniük az alkatrészeket, netezésre és irodai alkalmazások futtatására pedig simán elég lehet egy 4-5 éves konfiguráció is. Mindez annak köszönhető, hogy egyszerűen elértük a pontot, miután az efféle feladatok esetén már nincs látványos különbség egy nem túlságosan elavult és vadiúj számítógép közt. A régebbi garantált drámai gyorsulást manapság csak akkor tudjuk elérni, ha lecseréljük a PC merevlemezét egy SSD-re.


Nem kell lesajnálni az apró PC-ket

Az óriási teljesítménybeli fejlődésnek köszönhetően kénytelenek vagyunk újragondolni az apró számítógépekkel szemben az évek során megszilárdult elképzeléseinket. Érdemes rákeresni a Youtube-on, hogy mire képesek az újabb Intel Atom processzoros és Windows 8.1-es táblagépek, a lusták számára lelőjük a poént: fut rajtuk az első Crysis. Természetesen ezen eszközöket nem játékra tervezik és ajánlják a gyártóik, de ez talán segít perspektívába helyezni a helyzetet.
 


Az egyik legújabb aprócska számítógép az Acer Aspire Revo One RL85, a 269 eurós kezdőáron az elkövetkező hetekben piacra kerülő termék alig nagyobb egy átlagos kávésbögrénél. Sajnos cikkünk írásakor a konkrét modellekről még hullott le a lepel, azonban tudjuk, hogy ötödik generációs Intel Celeron, Pentium, Core i3 és Core i5 mobilprocesszorok kerülhetnek a házába, dedikált grafikus vezérlővel sajnos nem lesz elérhető a kütyü. A memória mennyiségét és bővíthetőségét szintén homály fedi, de puszta spekulációnk szerint a legtöbb modellbe 4 GB RAM fog kerülni.


Az Acer elsősorban a nappaliba szánja a Windows 8.1-es terméket, így jár majd hozzá egy QWERTY-billenytűzetes távirányító is. Ami ennél érdekesebb, hogy a gépház tetejének leszedése után a felhasználó két 2,5 hüvelykes merevlemezt is behelyezhet az eszközbe (azaz szimultán összesen 3 darab HDD/SSD lehet benne), RAID-ben való működésre és hot-swapre is lehetőség van.
 


Csatlakozás terén sincs miért szégyenkeznie az Acer termékének. A Bluetooth 4.0 és Wi-Fi 802.11ac vezeték nélküli vezérlőkön felül a tetejében található egy kártyaolvasó, a hátlapján kettő-kettő USB 2.0 és USB 3.0, LAN (RJ-45), HDMI, mini DisplayPort és hangkimenet áll a felhasználó rendelkezésére. Végül megemlítendő, hogy az Acer számítógépre telepített és mobilos alkalmazásaival okostelefonra és táblagépre is streamelhetőek a számítógépen lévő állományok.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.