Hirdetés

1 milliárd dollárt fektet mesterséges intelligenciába a Ford



|

Az Uber és a Google veteránjai által alapított Argo AI önvezető rendszert fejleszt.

Hirdetés

A legnagyobbaktól ugyan jócskán lemaradva, de végül a Ford is beszállt az önvezető járművek versenyébe. Az amerikai gyártó autonóm autói a tervek szerint 2021-ben gördülnek ki először az utakra, amihez a LIDAR lézer alapú távérzékelő rendszert fejlesztő kínai Velodyne mellett újabb fontos partnert találtak.

Hirdetés

Az Argo AI neve egyelőre keveseknek cseng ismerősen, annak ellenére, hogy két igazi veterán alapította. Peter Rander az Uber, Bryan Salesky pedig a Google önvezető autókkal foglalkozó csapatának volt a vezetője, illetve fontos tagja, mielőtt teljes titokban közös projektbe kezdtek. Az új cég egy saját autonóm rendszer és mesterséges intelligencia fejlesztésére fókuszál, alkalmazottaik számát év végéig 200-ra bővítenék.

A Ford a következő 5 évben 1 milliárd dollárral támogatja majd az Argo AI-t, ami hivatalosan ugyan egy leányvállalatuk lesz, mégis komoly kreatív szabadságot kap. Az önvezető rendszert ráadásul nem csak saját járműveikben használják majd, hanem más gyártók is licencelhetik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.