Hirdetés

1 milliárd dollárt rakott a kínai Uberbe az Apple



|

Jobban meg akarja érteni a kínai piac működését az almás vállalat.

Hirdetés

Az Apple általában csak csendben vásárol fel cégeket, néha azonban nagyobb összegű és nyilvánosságra hozott befektetésekkel is előáll. 

Hirdetés

Ezúttal 1 milliárd dollárt fektettek a Didi Chuxing vállalatba, ami gyakorlatilag a kínai Uber. Az Apple ezzel a lépéssel szeretné jobban megérteni Kínát és a kínai piacot, ami az amerikai után a második legnagyobbnak számít. 

Tim Cook szerint stratégiai okokból fektettek a kínai cégbe ennyi pénzt, és szeretnének a kínai szektor bizonyos részeiről többet megtudni. Hosszabb távon azt várják, hogy meg is térül a befektetés. 

Ez egyébként a legnagyobb befektetés, amit a Didi valaha kapott. A korábban Didi Kuaidi néven futó cég a legnagyobb Kínában a maga kategóriájában. A piac több mint 87 százalékát birtokolja, így az Uber szinte csak "szenved" mellette. Több mint 400 kínai városban több mint 300 millió használója van a szolgáltatásnak, ami naponta 11 milliónál is több fuvarért felel. 

Az Apple-t eddig nem igazán érdekelte a közlekedés, de a CarPlay után jó eséllyel már egy saját autón is dolgoznak, mint az utóbbi hónapok pletykái jelzik. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.