Hirdetés

A legmodernebb technológiák egyesülnek az új 7-es BMW-ben



|

A BMW új 7-es szériás autói nemcsak technikai paramétereikkel hódítanak, de a luxus kiegészítők is egyre izgalmasabbak.

Hirdetés

A luxuslimuzinok kategóriájában egyre fontosabb válik a belbecs mellett a külcsín is. Mindezt azt jelenti, hogy az ügyfelek már nem elégednek meg egy jó motorral, kiváló teljesítménnyel és az impozáns külsővel, hanem egyre több és izgalmasabb extra opciókra vágynak. A BMW mindenesetre az alapoktól kezdte az 7-es széria új képviselőinek félépítését. A turbós hathengeres motorok 265 és 326 lóerőt képesek magukból kipréselni, míg az összkerékmeghajtású V8-as 450 lóerővel nyűgöz le. A későbbiekben egy hibrid megoldás érkezésére is számíthatunk, ami állítólag mindössze 2,1 litert fogyaszt százon.

 

Hirdetés

 

A sima- és hosszú tengelytávú G11 és G12 modelleknél nagyon igyekeztek nem túl szárnyalni méretben az elődöket, így csak plusz két centi hosszra számíthatunk, miközben nagyjából 130 kilót sikerült faragni az autó súlyából. Az első-hátsó légrugóknak hála a 7-es alacsony sebességnél megemelhető két centivel, az autópályán viszont leültethető. Az elektrohidraulikus kanyarstabilizátor mellett természetesen helyet kapott a már bevált állítható keménységű lengéscsillapító is.

 

 

És akkor nézzük azokat az újdonságokat, amivel a luxuskategória szerelmeseit kívánja lenyűgözni a BMW. Itt van mindjárt a slusszkulcsba integrált miniképernyő, amivel kiszállás után is beparkolhatjuk a kocsit a garázsba. Az Executive Lounge a hátsó ülés lehajtása esetén nyújtja egy fotel kényelmét, a LED-es világítású Sky Lounge üvegtetőre pedig akár az éjszakai eget is kivetíthetjük Holddal, csillagokkal. Az iDrive 5.0 immár érintőképernyővel vezérelhető, de akár karmozdulatokkal is irányíthatunk egyes funkciókat, egy intéssel kikapcsolva például a zenelejátszást.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.