Hirdetés

Arcfelismerő autókon dolgozik a Ford és az Intel



|

Távolról is figyelhetnénk, ki és hogyan vezeti az autónkat.

Hirdetés

Egy ideje kétségtelenné vált, hogy a tech szektor és az autóipar sorsa összefonódik. Ezt jelzi a Ford és az Intel mostani szövetsége is, amelynek keretében olyan arcfelismerő rendszert tennének az ovális márka autóiba, amelynek hála távolról, egy okostelefonos app segítségével nézhetnénk meg, hogy ki vezeti éppen az autónkat. A vendégsofőrnek ezen keresztül engedélyeket is adhatnának bizonyos funkciók használatára. 

Hirdetés

A Project Mobii ettől sokkal többről is szól majd, a két cég jelenleg azt próbálja kikísérletezni, hogy pontosan mibe érdemes energiát fektetni. Jelenleg azon törik a fejüket, hogy arcfelismerés segítségével hogyan azonosítsák a sofőrt, majd igazítsanak a személyéhez minden beállítást. Ha kell, a gyereknél például lekorlátozható lenne a maximális sebesség és a rádió hangereje is. 

A fejlesztők a gesztusalapú vezérlést is hasznosítanák a Mobii projekt keretében, például úgy, hogy elég lenne a műszerfalon található telefon ikonra mutatni egy telefonhíváskor. Természetesen a személyre szabás keretében a saját naptárunkat, névjegyeinket és zenéinket töltené be az autó, abban a pillanatban, ahogy észleli a jelenlétünket. Ha más utas is van az autóban, akkor az adatok védelme érdekében csak a navigáció látszana. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.