Hirdetés

Egy Volvo XC90-nel is elboldogul az Apple Watch



|

A Volvo appjának hála már okosórákról is lehet irányítani az új XC90-et.

Hirdetés

Néhány éve még nehéz volt elhinni, hogy az IT szektor komolyabban beépülne az autóiparba. Az idő múlásával azonban egyre több olyan megoldást mutattak be, amely korábban hihetetlennek és lehetetlennek tűnt. Manapság már az sem ritka, hogy az autó egyes funkcióit okostelefonról lehet vezérelni - és itt nyilván nem áll meg a fejlődés. 

Hirdetés

 

A fejlődésből pedig a Volvo sem marad ki. A Volvo On Call nevű appjukat többször is frissítették már, és egy ideje képes szinkronizálni a viselhető eszközökkel is. Ez pedig azt jelenti, hogy az autó bizonyos funkcióit még egy Apple Watch vagy egy Android Wear rendszert futtató okosóráról is irányíthatjuk. 

A szóban forgó app ezúttal csak apróbb funkciókat vezérel, mint például az ajtók nyitása és zárása, az autó felkutatása egy zsúfolt parkolóban, illetve más hasonlók. A Volvo On Call, ami eredetileg egy 2001-es biztonsági eszközként indult, most egy balesetnél a mentőket is képes értesíteni. 

 

A telefonról is tudjuk, meddig elég még az üzemanyag

 

A mindennapos irányítást is el tudjuk végezni részben az appon keresztül: időzíthető például a fűtés és a hűtés, így egy fagyos reggelen vagy egy forró délutánon nem leszünk gondban, amikor be akarunk ülni az autóba, és egyből, kényelmesen indulni. Az üzemanyagszint és a fogyasztás szintén kezelhető az alkalmazáson keresztül, illetve a következő szerviz esedékes időpontja is látható. 

 

Mennyire hasznos? 

A Volvo szerint már május környékén 230 000 előfizető használta a Volvo On Callt, és a használat mértéke meglehetősen magas volt. Egy évre visszamenőleg 8 millió alkalommal kapcsolták be például az emberek a fűtést távolról. Korábban a rendszer csak okostelefonokon keresztül működött, azonban egy ideje okosórákon, windowsos telefonokon és iPadeken is használható. 

 

Hűthetünk és fűthetünk távolról

 

A frissítések jegyében a dizájn is teljesen megújult, amivel a cél az volt, hogy a Volvo XC90 Sensus kezelőfelülete mögé tudjanak egységesen beállni. Az XC90 tulajdonosai immáron akár navigációs utasításokat is küldhetnek valamilyen eszközről az autónak, ami az előre kitalált útvonalat beprogramozza. 

 

Szerintetek mennyire van arra szükség, hogy a mobilkészülékeinkről irányíthassuk az autónkat? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.