Hirdetés

Ez lett a Koenigsegg új szuperautója



|

Egy V8-as, három elektromos motor: 1500 lóerő a legerősebb plug-in hibridben.

Hirdetés

A Koenigsegg neve talán nem olyan ismert a hétköznapokban, mint a Ferrari vagy a Porsche. A svéd autógyártó azonban ugyanazon a szinten versenyez a többiekkel. Ami azt illeti, a LaFerrari és a 918 Spyder is kapott tőlük egy komoly riválist a szuperhibridek kategóriájában. A Koenigsegg több prémium gyártóhoz hasonlóan már saját plug-in hibriddel rendelkezik, méghozzá nem is akármilyennel. 

Hirdetés

 

A svédek autóját Regera néven kell majd keresni, a legnagyobb különlegessége pedig az, hogy a kategóriájának a legerősebbje: 1500 lóerős. A Koenigsegg korábbi modelljeivel (mint az Agera R és a One:1) ellentétben ennek a bőrüléses autónak a teteje eltávolítható, belül pedig az Apple CarPlay rendszere színesti az infotainment berendezést. 

 

Igazán szépek a vonalai

 

Dizájn és adatok

A dizájnelemek gyakorlatilag az 1960-as évek stílusát idézik, és a szélvédő is teljesen rákanyarodik az utastérre. Az autó kaszniját nagyrészt szénszál és kevlár alkotja, míg a felfüggesztést főként alumínium. A nem szokványos anyaghasználatnak természetesen nagy haszna mutatkozik a kész autónál, hiszen annak a tömege csak 1638 kilogramm. 

Az egész visszafogott tömeghez pedig bőven társul erő. Az 5 literes V8-as motor két turbófeltöltővel már önmagában 1100 lóerőt produkál, azonban a hajtásláncot három elektromos motor is kiegészíti. Ezek segítségével a Regera már 1500 lóerős lett, vagyis egy igazi szuperhibrid. 

 

Körbeveszi az utasteret a szélvédő

 

A Regera egyik legnehezebb eleme egyébként a benne lévő 9 kilowattórás akkumulátorcsomag, ami az elektromos motorok meghajtásához szükséges. A leendő tulajdonosok ha teljesen feltöltik az akkumulátort, akkor az autót 36 kilométeren át teljesen elektromos módban is tudják majd vezetni. 

A mindennapos használatban igazán nagy segítség lehet az adaptív felfüggesztés, ami a kormányzást és a menetkomfortot egyaránt segíti. A sofőrök ráadásul három vezetési módot is be tudnak állítani az autónak: a normál és a vizes mód mellett pályabeállítások is elérhetőek. Ezekkel gyakorlatilag bármilyen körülmények között kezesen viselkedhet a Regera. 

Sajnos a Koenigsegg nem reklámozta, hogy mennyibe kerül a Regera. Annyit viszont tudni, hogy a szuperhibridből mindössze csak 80 dcarabot készítenek - a limitált darabszám általában pedig prémium felárral is együtt jár. 

 

Van stílusa

 

Ti vennétek hibrid sportautót? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.