Hirdetés

Itt a világ első „átlátszó” autója



|

A Land Rover legújabb tanulmánya a kiterjesztett valóság technológiát hasznosítja.

Hirdetés

A Land Rover szerdán mutatta be a világ első „átlátszó” autóját. A kiterjesztett valóság (Augmented Reality, AR) technológiát hasznosító tanulmányt azért fejlesztették ki, hogy jobb, akadálytalanabb rálátást biztosítsanak a sofőröknek az útra.

A Transparent Bonnet nevű megoldás alapja több, a hűtőrácsra rögzített kamera, amelyeket úgy állítanak be, hogy az útnak azt a részét fotózzák, amelyet kitakar a vezető elől a motorháztető. A kamerák képe egy, a szélvédő alsó részébe épített HUD (head-up display) kijelzőn jelenik meg, olyan hatást keltve, mintha áttetsző lenne a kocsi orra.

Hirdetés

A fejlesztés egyelőre még csak a kezdeti fázisban tart, de a Land Rover mérnökei azt remélik, hogy idővel olyan rendszert építhetnek ki, amely jelentősen egyszerűbbé teheti a nehéz terepen közlekedők életét. A technológia nem csak a hegyekben vagy a sivatagokban, hanem a szűk városi utakon is hasznos lehet, hiszen lehetővé teszi, hogy a felhasználók olyan akadályokat is észrevehessenek, amelyeket egyébként nem láthatnának.

A Transparent Bonnet koncepció egy nagyobb „design vízió” része, amelyet a New Yorkban rendezett International Auto Show-n vezet majd elő a gyártó.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.