Hirdetés

Leállíthatja majd a rendőr az autónk motorját?



|

Idővel az összes EU-ban forgalmazott autóba kerülhet hatósági vészleállító.

Hirdetés

A BBC beszámolója alapján az Európai Unió rendőrségeinek munkáját technikai újításokra való figyelemfelhívással megkönnyíteni próbáló European Network of Law Enforcement Technologies (ENLETS) bizottság az elmúlt időszakban titkos terv szövögetésébe kezdett, amely főként az autós üldözések során könnyíthetné meg a rendőrök munkáját.

Hirdetés


Az ENLETS egy teljesen szabványos, bármely autóba beépíthető eszközt próbál kidolgozni, amellyel távolról leállíthatóvá válna a motor: aktiválása után a kütyü „elvágná” az üzemanyag-ellátást, plusz kikapcsolná a gyújtást. A projekt állítólag kezdeti stádiumban van, de a rendszer mellett kardoskodók idővel törvényileg megkövetelnék az EU piacain forgalmazott új járművekbe való beépítését.


A projekt legérdekesebb technikai kérdését maga a távirányítás jelenti: ugyan megoldható lenne, hogy a rendőrautókban legyen egy nagyobb hatótávolságú adó a kikapcsoló jelzés kiküldéséhez, azonban ennek használata közlekedési káoszt vagy baleseteket okozhatna. Ezt elkerülendő mobilhálózatra is csatlakozhatnának a járművek, azonban ilyenkor problémát jelenthet az ámokfutó kocsijának beazonosítása (például nincs vagy lopott a rendszám), plusz nyilván térerő is szükségeltetik a közbeavatkozáshoz.


A legjobb megoldásnak mindkét módszer elérhetővé tétele tűnik, így körülményektől függően lehetne alkalmazni azokat. A projekt esetében további komoly problémát jelent az informatikai biztonság kérdése, hiszen a leállítást végző rendszer megtervezésekor számolni kell a hackerekkel: mi történik, ha valaki szórakozásból vagy bűncselekmény elkövetésének megkönnyítése céljából forgalmas utakon kocsikat – akár rendőrautókat – kapcsol le?


A jelek alapján a rendszer bejelentése nem mostanában fog megtörténni, már ha egyáltalán sikerül elfogadható megoldásokat találni a fennálló problémákra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.