Hirdetés

Még nem tett le teljesen az önvezető autókról az Apple



|

A közlekedésbiztonsági hivatalnak írt levelük alapján nagyon is érdekli őket a téma.

Hirdetés

Hivatalosan ugyan még soha egyetlen szó sem hangzott el az Apple önvezető autókkal kapcsolatos terveiről, a Project Titan azonban kétségtelenül élt és virult az elmúlt években. A legutóbbi hírek szerint ugyan egy saját jármű építéséről már lemondtak, egy vezérlőszoftver elkészítése továbbra is szerepel a terveikben.

Hirdetés

A cég a napokban reagált a National Highway Traffic Safety Administration (az Egyesült Államok Autópálya Közlekedésbiztonsági Nemzeti Hivatala) önvezető autókkal kapcsolatos, szeptemberben kiadott irányelveire. Mint az a levélben olvasható, az Apple komoly befektetéseket eszközöl a gépi tanulás és az automatizáció területén, s izgatott az automatizált rendszerek felhasználási lehetőségei, többek között a közlekedés kapcsán.

Érdekelt félként természetesen részt kívánnak venni a szabályok kialakításbán, aminek fontos eleme, hogy a gyártók megosszák egymással a balesetek adatait. A kormányzattól azt kérik, az innováció jegyében alkalmazzák a szabályozási rugalmasságot, ami többek között azt jelentené, hogy a piacra most belépő cégek saját irányelveik szerint fejleszthessenek és tesztelhessenek, épp úgy, mint a korai úttörők. A teljes levél itt olvasható el, bár továbbra sem tartalmaz semmiféle konkrétumot az Apple terveiről.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.