Hirdetés

Növeli az önvezető autóinak számát a Google



|

Száz helyett néhány százat gyártanak le az idei évben.

Hirdetés

A jelek szerint meglepően jól halad a Google önvezető autós projektje. A vállalat bejelentette Kalifornia állam tömegközlekedésért felelős bizottságának, hogy a tervezett száz helyett még idén több száz készülhet a rajzfilmbe illő megjelenésű, önvezető autóiból.

Hirdetés


Sarah Hunter tájékoztatása szerint a keresőcég részben azért növeli jelentős mértékben a járműflotta számát, mert időszerűnek tűnik az autó piaci bevezetésével is foglalkozni. Ez nem jelenti azt, hogy a tesztelésre tervezett jármű a jelenlegi formájában valaha elérhetővé válhat a fogyasztók számára, egyelőre csak a piaci realitásokat és lehetőségeket kívánja felmérni a keresőcég. Többek közt azon is gondolkodnak, hogy a jelenlegi teljesen elektromos modellt valamiféle hibridre cserélik.


A Google nem tartja kizártnak az autóiparba való belépést sem, a munkatársaik konkrétan a tömeggyártással kapcsolatban is szeretnének tapasztalatokat gyűjteni. Hunter mindezek ellenére nyíltan elismerte, hogy jelen pillanatban fogalmuk sincs arról, hogy milyen módon fogják majd elérhetővé tenni a fogyasztók számára az önvezető autós technológiát.


(Forrás: 9to5Google)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.