Hirdetés

Önvezető autón dolgozik a Google kiugrott vezére



|

Chris Urmson saját projektbe fogott, s jó esélye van a sikerre.

Hirdetés

Még októberben hagyta ott a Google csapatát Chris Urmson. A technológiai igazgató 7,5 éven keresztül bábáskodott az önvezető autó megszületése mellett, távozásakor pedig kijelentette, hogy ha ismét egy olyan projektre bukkan, aminek képes megszállottja lenni, kétszeresen is boldog lesz. Nos, úgy tűnik, az áhított lehetőség nem jött szembe (pedig kérők akadtak bőven), ezért kénytelen volt megteremteni magának.

Hirdetés

A Google robotautójának lelkét jelentő szoftver megalkotásában főmérnökként jelentős szerepet vállaló férfi a legfrissebb hírek szerint saját startupot alapított. A Recode néven emlegetett cég elsősorban az önvezető szoftver és az ehhez szükséges hardverek fejlesztésére koncentrál majd, s bár befektetőt még nem sikerült találniuk, Urmson neve erre is garanciát jelenthet.

Az ipart jól ismerő, név nélkül megszólaló források szerint könnyedén csábíthat maga mellé szakembereket olyan riválisoktól, mint a Tesla, az Apple vagy éppen az Uber. A Google önvezető autójának történelme során nem Chris Urmson lenne az első, aki saját lábára áll, a projekt egykori társalapítója, Anthony Levandowski például az Otto élén ért el nemrég komoly mérföldkövet jelentő eredményeket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.