Hirdetés

Toyota Mirai: új korszak az autóiparban?



|

Tömeggyártásba került az első üzemanyagcellás autó.

Hirdetés

A jelek szerint a Toyota jó úton jár a benzines és elektromos motorokat egyaránt tartalmazó Prius hibrid óriási sikerének megismétlése irányában: a gyártó bejelentette, hogy hamarosan elérhetővé válik a világ első üzemanyagcellás autója. A Toyota Mirai (a mirai japánul jövőt jelent) értékesítése 2014. december 15-én kezdődik meg a vállalat hazájában.

Hirdetés


Európába jövő szeptemberben érkezik majd meg, első körben az Egyesült Királyságban, Németországban és Dániában lesz kapható, a Vén Kontinens további piacain csak 2017-ben válhat elérhetővé. Az ára olyan bruttó 80 ezer euró (körülbelül 24,6 millió forint) környékén lesz. Sajnos túl sokat nem fogunk látni belőle az utakon, ugyanis a 2015-ös naptári évben a Toyota csak olyan 700 darabot kíván legyártani belőle, amelyből 50-100 darab juthat el Európába.


Üzemanyagcella?

Az üzemanyagcellás Toyota Miraiban villanymotor található, azonban a megszokott elektromos autóktól – mint például a Tesla Motors modelljeitől – eltérően ebben nem kell akkumulátorokat tölteni. Az autóba folyékony hidrogént kell tankolni, ebből állítja elő elektromos áramot. Ebből máris sejthető az üzemanyagcellás technika előnye: az ilyen autók tulajdonosainak nem kell hosszú órákon keresztül tölteniük a járművüket, csupán el kell látogatniuk egy megfelelő üzemanyagot áruló benzinkútra, ahol 5 perc alatt megtankolhatják a kocsit. Ha nincs hiány a kutakból, akkor az üzemanyagcellás autónak semmivel sem kisebb a hatótávolsága, mint egy benzines vagy dízeles modellnek.


További óriási előny, hogy rendkívül környezetbarát a technológia, az elektromos áram előállítása során tiszta víz keletkezik, amely a kipufogón keresztül távozik a járműből. A gyártó szerint az üzemanyagot szinte bármiből elő lehet állítani, így az üzemanyagcellás autók a háztartási hulladék hasznosításában is nagy szerepet játszhatnak a jövőben. Természetesen ezen járművek legnagyobb rákfenéje jó darabig a tankolás lesz, idő kell a töltőállomások modernizálásához.


Egyelőre nem tudni, hogy mennyibe kerül majd az üzemanyag literje, azonban a könnyű előállíthatóságából fakadóan valószínűleg nem lesz túl drága, a kezdeti árat pedig ugyanezen okból idővel erősen csökkentheti a piaci verseny, továbbá a növekvő vásárlási igény.


Mit tud a Mirai?

A Toyota Mirai külsejének megítélése rendkívül szubjektív, csupán annyit tennénk hozzá, hogy a hatalmas elülső légbeömlőkre a villamos áram generálása miatt van feltétlenül szükség, „lélegeznie” kell az autónak.


A Mirai villanymotorja 113 kilowattos, 150 lóerős, a nyomatéka 335 Nm, bő 9 másodperc alatt van százon, egy tankolással ~450 kilométer a hatótávolsága. A futurisztikus szedán nagyjából 1,85 tonnát nyom, a csomagtartója 371 literes.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.