Hirdetés

Játékkonzolt készített a Huawei



|

Sejthetően az XBOX és PlayStation helyett az Ouya és társai a riválisok.

Hirdetés

A Consumer Electronics Show-n minden különösebb felhajtás a Huawei bejelentette a „Tron” névre keresztelt játékkonzolját. Sajnos a körülbelül 120 dolláros – olyan 26 ezer forintos – kütyü a közeljövőben csak Kínában válik elérhetővé, noha a helyszíni beszámolók alapján a gyártó nyugodtan kimerészkedhetne vele a nemzetközi piacra is.
 

Hirdetés


A Tron teljesen korrekt hardverekkel rendelkezik: a kissé talán asztali kukára hasonlító Android 4.2.3-as eszközbe NVIDIA Tegra 4 lapkakészlet, 2 GB RAM, továbbá modelltől függően 16 / 32 GB háttértár került. Az USB 3.0 kapuval és Ethernet bemenettel is ellátott hardver rendelkezik Wi-Fi 802.11ac és Bluetooth vezérlőkkel, noha utóbbi 3.0-s verziójú, azaz a játékvezérlő biztosan nem képes Low Energy üzemmódban működni.


A konzol mellé alapvetően egyetlen darab gamepad fog járni, az állítólag nem túlságosan minőségi hatást keltő periféria kiosztásra leginkább az XBOX 360 kontollerére hasonlít, ám a PlayStation 4-eséhez hasonlóan érintős felülettel is rendelkezik.


(Forrás: The Verge)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.