Hirdetés

Bombasiker a Faraday Future elektromos autója



|

36 órával a bemutató után máris 64 000 felett jár az előrendelések száma.

Hirdetés

Kis túlzással talán azt is mondhatnánk, létfontosságú volt az idei CES a Faraday Future számára. A 2014-ben nagy reményekkel és még nagyobb ígéretekkel alapított cég feje felett mostanában már leginkább csak a viharfelhők gyülekeztek. Állítólagos pénzügyi gondok, az egyik fontos beszállító kihátrálása és tömeges felmondások hátráltatták első autójuk fejlesztését, nem csoda hát, hogy sokan várták érdeklődve a nagy bemutatót.

Hirdetés

A CES-en láthattuk először nagyrészt véglegesnek nevezhető állapotban az FF 91-et. Az elektromos, önvezető képességekkel felturbózott SUV százon legyorsulja a Teslát (2,39 másodperc), 130 kWh-s akksijával 600 km feletti hatótávolságot kínál, VPA nevű platformjára pedig többféle modell is építhető. A high-tech képességekből egyelőre kettő mutatkozott be élőben, ám sem az automata parkolás, sem a kocsi sofőrhöz hívása nem zajlott teljesen zökkenőmentesen és a belső térről sem tudtunk meg sokat.

A nagy szavak és a fellengzős körítés mindenesetre megtette hatását, a Faraday Future közleménye szerint a bemutatót követő 36 órában máris 64 000 előrendelés érkezett az FF 91-re. Az persze nem árulták el, hány leendő vásárló fizette ki valóban a prioritást garantáló 5000 dolláros foglalót, mint ahogy sok egyéb fontos részlet (többek között a végleges ár és a konkrét megjelenés) is homályba vész jelenleg.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.