Hirdetés

Az öt legcikibb hardver a Computexen



|

Néha egészen vad dolgok is történnek a tajvani kiállításon, illetve akkora a felhajtás, hogy nem veszik észre, ha porszem kerül a gépezetbe. Összegyűjtöttük az idei rendezvény legkellemetlenebb történéseit.

Hirdetés

Nem kell feltétlenül ott lenned látogatóként ahhoz, hogy lásd, a Computex évtizedek óta a világ egyik legnagyobb informatikai szakkiállítása és vására. A koronavírus-járvány okozta kimaradás megszakította a megszokott lendületet és érdeklődést, azonban szép lassan sikerült visszacsábítani a térség gyártóit és IT-beszállítóit, aminek köszönhetően sokat visszakaphattunk abból a bizonyos "computexes" érzésből.

Rengeteg újdonságról és izgalmas fejlesztésről adtunk hírt, ráadásul ezek egy része hamarosan a szerkesztőségünkbe is megérkezik és az elsők között olvashattok a valós tapasztalatainkról. Az óriási méreteket öltő kiállításon azonban olykor előfordulhatnak hibák is, a távol-keleti piac egyediségére jellemzően némelyik teljesen szándékos és elfogadott. Ezekből szemezgettünk, egyik-másik kapcsán még mi magunk is kellemetlenül érezzük magunkat.

Hirdetés

RTX 4060-ak az MSI standján

A hazánkban is meglehetősen népszerű gyártó szinte a teljes videokártyás termékpalettáját kiállította, és ebben a majd csak júliusban megjelenő RTX 4060-ak különböző kiadásai is szerepeltek. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen az Nvidia a Ti-modellel együtt jelentette be a normál verziót, a játékosok csupán a piaci startra várnak.

A szerencsések a kezükben foghatták a majd' egy hónap múlva megjelenő újdonságokat, csak épp egy, a PCIe-csatolófelület fölé ragasztott matrica szerint ezek a kártyák valójában a már kapható RTX 4060Ti modellek voltak. A szalagról kiolvasható AD106 azonosító a Ti-kiadáson használt GPU-ra utal, a sima 4060-as vezérlőkre az AD107-est tervezte az Nvidia. Apróság, és nem ettől fog összeomlani az MSI-be vetett hitünk, de egy extra jelöléssel, magyarázattal elkerülhető az ilyen apró hiba.

Átmatricázott Gainward VGA az Elsa standján

Igazából nehéz eldönteni, hogy ezen a "tévedésen" sírjunk vagy nevessünk, de talán az előbbi lesz a befutó, mert az Elsa videokártyák annak idején még hazánkban is nagy ismertségre tettek szert. A gyártó nem szűnt meg, csupán kevesebb piacon érhetők el a termékei, de az újdonságokra ők is nagy hangsúlyt fektetnek. Ezúttal azonban az igyekezet mindent felülírt, és talán az övéké a legkínosabb sztori a Computexről.

Történt ugyanis, hogy az egyik videokártyájuk gyanúsan hasonlít egy másik gyártó portékájára, amit aztán a stand fényei is megerősítettek. A hűtő tetejére ragasztott Elsa matricán ugyanis átütött a Gainward logója, ami igen egyértelmű helyzetet teremt. Ez így önmagában csak kicsit kínos, viszont a gyártó képviselői rendre azt hangoztatták, hogy márpedig ez a saját gyártásuk, semmi köze a G-betűs márkához. "De ember, itt van rajta az eredeti logó!" Hiába mutatták meg ezt többen, ők makacsul ragaszkodtak a saját mondandójukhoz. Hát így is be lehet kerülni a hírekbe…

16 GB-os RTX 3070 kiállítva

A tajvani kiállításon nem feltétlenül a nemzetközi piacokon ismert gyártók mutatják be a legérdekesebb dolgokat, az igazi meglepetéseket a belsőpiacos, kifejezetten arra a térségre fókuszáló márkáktól várhatjuk. Nem biztos, hogy ez a mostani kiállítás legnagyobb durranása, de jól példázza azt, hogy mennyire másként tekintenek bizonyos szabályokra. A GXore többek között videokártyák gyártására állt rá, és a jelek szerint a mérnökeik magasról tojnak az Nvidia kérésére.

Kifejezetten tilos 16 GB-tal szerelt RTX 3070-et piacra dobniuk a partnergyártóknak, a GXore standján azonban pont egy ilyen példány csücsült az egyik vitrinben. A 8 db miniDP-csatlakozóval szerelt példányt elsősorban kereskedelmi célú digitális kijelzőkhöz ajánlja a gyártó, a gaming használatra adott válaszok elöl kedvesen kitértek. Lehet, ez a kulcs az egészben, ha nem játékra ajánlod, akkor még kaphat a gyártó GPU-t. De azért ez így picit mókás; legyen akkor már mindenhol 16 GB-os verzió az RTX 3070-ből.

Amikor magára hagyod a prototípust

Az egyik legizgalmasabb termékként jellemezhető az Intel Meteor Lake kódnevű processzorára épített MSI Prestige 16 prototípus laptop. Sejtettük, hogy a kiállításon lesz olyan gyártó, aki kiállít egy-egy korai mérnöki példányt, ám ezek mellett általában végig ott áll a standszemélyzet, és készségesen válaszolnak a termékkel kapcsolatos kérdések egy részére. A még be nem jelentett processzorral és platformmal kapcsolatban azonban terelnek, legfeljebb a kódnév hallatán bólogatnak helyeselve.

Nos, az MSI standján valaki nagyon nem figyelt, esetleg az adott host/hostess nem volt tisztában a termék jelentőségével, és ezért a nemzetközi média egyik képviselője mindenféle teszteredményeket publikált a gép teljesítményéről. Már az is kérdés, hogy kerültek fel ezek a programok a laptopra, de hogy ezek futtatása is lehetségessé vált; nos, az nagyon nem ideális. Az eredmények ugyanis nem túl jók, többségüket akkumulátorról futtatták, így egyelőre az látszik, hogy a 14. generációs fejlesztés sem hoz különösebb fejlődést az Intel háza táján.

Beszínezett kábelvég oldja meg az iparági problémát

Szándékosan hagytuk a végére az MSI legújabb, ATX 3.0-typusú tápegységire szerelt 12VHPWR kábelezését, ezzel az elképesztő "fejlesztéssel" ugyanis sikerült teljesen földbe döngölni a videokártyákhoz készült speciális kábelcsatlakozást elhozó szabványt.

Nem történt más, mint hogy a gyártó gondolt egyet, és kellően harsány sárga színben gyártotta le a tápcsatlakozást, aminek köszönhetően pontosan látható, mikor van teljesen bedugva a kábel. Ha kilóg némi sárga árnyalat, akkor még ne kapcsold be a gépet, mert akár leégés is lehet a vége. Szerintünk ennél nagyobb leégése már nem lehet ennek a kábelezésnek, jól leírja ezt az egész ciki helyzetet, hogy egy színváltással tulajdonképpen megoldható a probléma.

Helyszíni tudósításunk a Computex szervezője, a TAITRA támogatásával valósult meg. A Taiwan Trade Center budapesti kirendeltsége egyike a TAITRA 60 irodájának, amely segíti a magyar és tajvani vállalkozások közös munkáját.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.