Hirdetés

Passzív hűtésű Gigabyte Radeon HD 4770



|

Az elsők között adna ki ventilátor nélküli Radeon HD 4770-es kártyát a Gigabyte.

Hirdetés

A tajvani Computexen mindenki igyekszik valami meghökkentőt bemutatni, amely olykor kiválóan jelzi, hol is tart a cég, illetve mely irányba kívánnak továbbhaladni a fejlesztések és az új technológiák bevezetését illetően. Számos úttörő megoldás lát napvilágot az egy héten át tartó kiállítás alatt, a kisebb újítások mellett közepes és óriási hisztériát keltő megoldások közül "válogathatnak" a látogatók. A Gigabyte aktuális újdonsága inkább a kisebb horderejű bejelentések közé tartozik, hiszen adott grafikus kártyára eddig is tudtak passzív kialakítású bordát kreálni. A Silent Cell néven futó technológia ráadásul már több vezérlőn is bevetésre került, ám a középkategória királyának kikiáltott Radeon HD 4770-en most jelenik meg először.

 

ultra_durable.jpg
 

 


Ezzel a lépéssel a gyártó elsőként mutat be olyan HD 4770-es variánst, amelyen nem található egyetlen darab ventilátor sem. A 40 nanométeres gyártástechnológiával készülő RV740-es grafikus mag hőtermelésével minden bizonnyal könnyedén elboldogul a méretes hűtés, mely jelentősen túlnyúl a nyomtatott áramköri lapon. Kissé meglepő, hogy ekkora bordázat szükséges az aprócska mag lehűtéséhez, emlékeink szerint a nálunk járt HD 4850 Silent Cell-en is ugyanez a kialakítású fémtömeg kapott helyet. A három darab réz hőcsőből kettő a kártya első feléhez tekereg, míg a maradék egy a hátlapi panelhez közeli lamellarétegekhez szállítja a meleget. A hátlapon túlra 11 fémlapkavég került.

 

gigabyte_gv_r477sl_1gi.jpg
 

 


Az új hűtéshez a gyártó új nyomtatott áramköri lapot tervezett, ami természetesen az Ultra Durable VGA technológia szempontjai alapján lett legyártva. Többek között ez az áttervezés tette lehetővé, hogy a referenciához képest dupla annyi VRAM-modul kerülhessen a GPU köré, a 640 stream processzort tartalmazó RV740 grafikus mag ezúttal 1 GB-nyi ideiglenes tárhoz férhet hozzá.  Az egyes komponensek üzemfrekvenciájáról nincs információnk, az viszont biztos, hogy a D-sub és a DVI monitorkimenetek mellé egy aranyozott HDMI csatoló is odafért.


A két kártyahelyet elfoglaló GV-R477SL-1GI boltokban történő megjelenése várhatóan június második felében esedékes, ajánlott végfelhasználói ára azonban egyelőre nem ismert.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.