Hirdetés

Heti Hardver: az elmúlt 7 nap újdonságai a Computex jegyében

|

Az idei év talán legnagyobb szakmai vására számtalan várt és váratlan újdonságot hozott. Ezek közül jó néhány terméket bemutattunk már az elmúlt napokban, következzenek most azok, amelyekről külön is érdemes szót ejtenünk!

Hirdetés

Hirdetés


Két új AiO konfigurációt mutatott be az Acer


Az „All-in-One” gépek piacán évről évre jelentős erőket mozgósító vállalat új tagokkal frissítette fel „Aspire-Z” sorozatát.


A letisztult formavilágú eszközök alapvető hardveres felépítése megegyezik, jelentős különbség mutatkozik azonban az alkalmazott megjelenítők tekintetében: míg a „ZC-700” típusjelű modell 19,5 hüvelykes kijelzővel rendelkezik, addig a „Z3-710”-es változatot már 23,8 hüvelykes panellel látta el a gyártó. Mindkét variáns érintésre érzékeny kivitelű, natív felbontásuk pedig 1920 x 1080 képpont. A mindössze 36 milliméter vastag gépház belsejében nem meglepő módon ezúttal is Intel hardver lapul: pénztárcánktól függően Celeron, Pentium, illetve Core processzorokat is választhatunk, a rendszermemória mennyisége pedig akár 8 GB is lehet. A háttértár tekintetében az elérhető maximumot a 2 TB-os merevlemez jelenti, SSD opcióról sajnos egyelőre nem esett szó. Nem úgy a DVD-RW meghajtóról, amely egészen biztosan szerepel majd a felárért választható tételek között.


A sztereó hangszórópárral, valamint Dolby Digital Plus™ Home Theater® technológiával is ellátott újdonságok piacra lépésére leghamarabb a harmadik negyedévben számíthatunk, a várható vételárral kapcsolatban azonban egyelőre nem nyilatkozott az Acer.


Pendrive méretű számítógép az ASUS-tól

A kisméretű, mégis teljes értékű számítógépek fejlesztésének éllovasa legújabb termékével az Intel „Compute Stick”-nek állíthat közvetlen konkurenciát.

(Fotó: Tom's Guide)


A „Pen Stick” néven bemutatkozó, egyelőre csupán prototípusként létező eszköz apró mérete ellenére egy teljes konfigurációt magában foglal: a közelebbről meg nem nevezett processzort tartalmazó, Intel „Cherry Trail” platformra épülő újdonságba többek között 2 GB-nyi memóriát, illetve egy 32 GB-os flash háttértárat is álmodtak a tajvani illetőségű vállalat mérnökei. További érdekesség, hogy a „Pen Stick” teljes mértékben passzív hűtést kapott, amely figyelembe véve a csekély fizikai méretet, illetve az ebből fakadó, korlátozott mértékben rendelkezésre álló hő leadó felületet, bravúros tervező munkát sejtet. A mindössze 12 centiméter hosszú eszközön a kategóriában megszokott HDMI kimeneten felül 2 darab USB 2.0-ás kaput, egy microSD kártyák fogadására alkalmas aljzatot, illetve egy kombinált audio csatlakozót is elhelyezett a gyártó. A vezetékektől mentes kapcsolódást a 802.11/n szabványú WLAN vezérlő, illetve a Buletooth 4.0-ás rádió teszi lehetővé. Az újdonság fogyasztásával kapcsolatban sajnos nem közölt konkrétumokat a vállalat, azonban az sokat elmond, hogy a tápellátásáért mindössze egyetlen micro-USB port felel.


Az egyelőre még fejlesztés alatt álló eszköz piacra dobását az idei év ünnepi időszakára tervezi az ASUS, a vételár tekintetében pedig 150 dollár környéki összegre számíthatunk.


Dizájn díjas memóriákat mutatott be az Essencore

A mindössze néhány éve alapított vállalat neve egyelőre még ismeretlenül cseng a memóriagyártók piacán, azonban a „KLEVV CRAS” sorozat hamarosan berobbanthatja azt a köztudatba.

(Fotó: TechPowerUp)

Az alapvetően néhány szereplős piaci szegmensben nem kis feltűnést keltett az Essencore termékeinek felbukkanása, kiváltképp, hogy azok az elvárt teljesítmény és stabilitás mellett megjelenésükben is rendre maguk mögé utasították a nagy gyártók termékeit. Ezen az úton halad tovább a „Red Dot Design Award 2015” díjjal rendelkező „CRAS Creative Evolution” DDR4 sorozat, amely legnagyobb újdonsága a LED megvilágítás: az anodizált alumínium hűtőbordával, illetve szálcsiszolt fémbetéttel is ellátott újdonságok felső részén elhelyezett fényforrás fehér, vagy vörös színben pompázhat, így téve még hangulatosabbá egy ízlésesen összeállított konfiguráció megjelenését. A minimalista formajegyekkel operáló újdonságot akár 32 GB összkapacitású, négycsatornás szettben is megvásárolhatjuk, a modulok órajele pedig maximum 3200 MHz lehet. Az elérhető változatokról, illetve azok pontos specifikációjáról az alábbi táblázat nyújt tájékoztatást:


Az élettartam garanciával a boltok polcaira kerülő újdonságok hazai forgalmazásának megkezdéséről, valamint azok konkrét vételáráról egyelőre nincs információnk.


Harapós PC a Corsair kínálatában

A gyártó ez idáig nem feltétlenül a „barebone” összeállításairól volt nevezetes, azonban a „Bulldog DIY 4K Gaming PC” révén ezen a területen is megvetheti a lábát.


Sokak számára talán meglepő lehet, hogy egy, elsősorban a megfizethető komponenseiről ismert vállalat félkészre szerelt gépek tervezésébe kezd, azonban a Corsair minden olyan technológiával és ismerettel rendelkezik, amely lehetővé teszi egy jóformán teljes mértékében saját termékekből álló rendszer építését. Ennek megfelelően a „Bulldog DIY 4K Gaming PC” szinte kizárólag olyan Corsair komponensekből áll össze, amelyeket akár külön-külön is megvásárolhatunk.

(Fotók: AnandTech)


A rendszer lelkét egy teljesen moduláris felépítésű, 600 wattos SFX tápegység képezi, amely elegendő erőt szavatol még a csúcskategóriás részegységek meghajtásához is. Erre szükség is lesz, hiszen az összeállítás – csekély fizikai mérete ellenére – igen tágas belteret kapott, így a (közelebbről meg nem nevezett gyártótól származó) ITX szabványú alaplapba akár felsőkategóriás grafikuskártyát is elhelyezhetünk. A nemes cél érdekében a gyártó a gép fejlesztése során szoros együttműködésben dolgozott az NVIDIA-val, illetve az MSI-vel is, amely folyományaként az apróságba a GTX 970, a GTX 980, illetve a GTX 980 Ti vezérlők mellett akár a GTX Titan X specializált változata is könnyedén beépíthető. Természetesen a felhasználható egységek mindegyike folyadékhűtéssel rendelkezik, amely jó eséllyel a Corsair „HG10” rendszerén alapul. A központi egység hűsen tartásáról szintén házon belülről származó vízhűtés gondoskodhat: a „H55” típusjelű megoldás mellett akár a legerősebb Core i7 processzorok is hadra foghatóak.


A „Bulldog DIY 4K Gaming PC” piacra lépésének időpontjával kapcsolatban nem közölt konkrétumokat a Corsair, azonban figyelembe véve a felhasznált, jórészt már forgalomban lévő komponensek körét, úgy gondoljuk, hogy az akár heteken belül esedékes lehet.


Otthonra szánt routert mutatott be a Synology

Az elsősorban a hálózati adattárak szegmensében brillírozó vállalat az útválasztó mellett egy teljesen új operációs rendszerről is fellebbentette a fátylat.

(Fotók: Tom's Hardware)


Az „RT1900ac” típusjelű újdonságot nem titkoltan SOHO környezetbe szánja a vállalat, azonban annak szoftveres képességei jócskán túlmutatnak a kategóriában jelenlévő versenytársak zöménél. Ennek egyik kulcsa a „Synology Router Management” néven bemutatkozó operációs rendszer, amely a már évek óta piacon lévő „Synology DiskStation Maganer” közvetlen leszármazottjának tekinthető. A gyökeresen eltérő funkcionalitás ellenére számos hasonlóság fedezhető fel a két szoftver között, így például az SRM is megtartotta a testvérnél már látott ablakos grafikus felületet, a könnyű kezelhetőséget, illetve az alkalmazások néhány kattintással történő telepítésének lehetőségét, ezáltal a mélyebb informatikai ismereteket nélkülöző felhasználók számára is könnyedén elsajátítható a használata.


Az eszköz tudáskészletét tekintve nagyban merít a nevesebb gyártók peremvédelmi eszközeinél látott funkcionalitásból, amely nyomán többek között fejlett QoS automatizmust, a szolgáltatások szintjén konfigurálható sávszélesség menedzsmentet, illetve csoport alapú tartalomszűrést is magában foglal; utóbbi révén teljes kategóriákat zárhatunk ki a látogatható weboldalak köréből, amelyek elemeit folyamatosan, külön beavatkozás nélkül tartja naprakészen a szoftver. Az operációs rendszer futtatásához szükséges fizikai erőnlétet egy meg nem nevezett Broadcom SoC biztosítja, amely 4 GB-nyi fedélzeti memória társaságában teljesít szolgálatot. A hálózati kapcsolattartásért az 1900 Mbps adatátviteli sebességre képes 802.11ac modul mellett 4 darab, gigabites szabványú Ethernet aljzat felel, a külső eszközök csatlakoztatása pedig 1 darab USB 3.0 aljzat révén valósítható meg.


Az „RT1900ac” típusjelű újdonság piacra lépése a harmadik negyedév folyamán esedékes, a várható vételárát illetően pedig 200 dollár környéki összeggel kalkulálhatunk.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.