Hirdetés

3 ember kell csak az Amazon szupermarketébe



|

Az Amazon Go után jön az óriási szupermarket, amelyben nem kell sorba állni, sőt, dolgozóból is elég 3 ember a működtetéséhez.

Hirdetés

Lassan minden nap megjelenik egy tanulmány, előrejelzés vagy statisztika, amely arról szól, hogy a következő 5-20 évben az automatizáció és a mesterséges intelligencia gyakorlatilag majdnem minden ember munkáját elveszi és feleslegessé teszi. A kérdés csak az, hogy mely szakmákban válik az ember először feleslegessé, bár a válaszok ilyen téren is egyre jobban körvonalazódnak

Hirdetés

Az Amazon tavaly decemberben mutatta be az Amazon Go élelmiszerboltot, amelyben nem kell sorba állni, sőt, fizetni sem távozáskor. Elegendő egy app, majd jön az automatizált vásárlási élmény. Seattle-ben egy bolt idén nyit tesztjelleggel. 

Az Amazonnak ez azonban nem elég. A New York Post szerint kétemeletes, akár 4000 négyzetméteres szupermarketek megnyitásában gondolkozik a cég, amelyek a heti bevásárlásra is alkalmasak. 4000 különféle terméket kínálnának, azonban mindezek ellenére összesen 3 ember dolgozna bennük. Egy megterhelt műszaknak is maximum 10 emberre lenne szüksége. 

Hogyan lehetséges ez? Automazicáióval és robotokkal. A maradék néhány ember feladata a polcok újratöltése lesz, a rendelések kiadása az átvételi ablakoknál, illetve az, hogy segítsenek a robotoknak élelmiszert csomagolni - persze később ezeket a teendőket is elláthatnák valószínűleg a robotok. 

Ha az Amazonnak valami beválik, abban pedig biztosak lehetünk, hogy mások is követik. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.