Hirdetés

3D nyomtatóközpont nyílt Kisvárdán

|

A kisvárdai Szent László Katolikus Középiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda összesen négy darab MakerBot 3D nyomtatóval felszerelt 3D alkotóközpontot nyitott.

Hirdetés

Kisvárda Nyíregyházától 47 kilométerre észak-keletre, az ukrán határtól mindössze 22 kilométerre fekszik, a település egyik különlegességét az adja, hogy a Szent László Középiskolájában nem egy, hanem rögtön négy Makerbot gép teljesít szolgálatot, így gyerekek kipróbálhatták a 3D szkennelést, megismerkedhetnek például a 3D nyomtatók működésével, a nyomtatott tárgyakkal, valamint technológia alkalmazásával a robotikában.
 
Kerezsi Béla igazgató elmondása alapján a robotikába és a 3D nyomtatásba való befektetéssel is a sikeres egyetemi jövőhöz szeretnének biztos alapot adni. Szeretnék, ha többen választanák az iskolából kilépve a mérnöki, informatikai pályát és felmérték, hogy ehhez milyen előzetes tudásra lehet szüksége a gyerekeknek. Így esett a választás a 3D modellezésre és a 3D nyomtatásra.



Az igazgató már egy hónap tapasztalatai alapján is rengeteg gyakorlati példával tudta alátámasztani, hogy miért jó a 3D nyomtatás alkalmazása az iskolákban. A Szent Lászlóban már egy hónap után láthatóak voltak, a diákok által tervezett, printelt tárgyak. Az egyik fiatal például azonnal nekiesett egy 3D lézerszkenner megépítésének, s annak első 3D nyomtatott alkatrészeivel is találkozhattak a látogatók. Kerezsi igazgató úr elmagyarázta, hogy milyen extrém mértékben képes a 3D nyomtatás pénzt is spórolni az iskoláknak és milyen rohamosan tud megtérülni egy ilyen befektetés.

Hirdetés

Példának bemutatta a körülbelül 600 Ft anyagköltségű nyomtatott pipetta tartót, ami a tanszeres boltban akár 10 000 Forintba is kerülhet, valamint a szintén párszáz forint önköltségű kézcsontváz modelleket, melyek bolti ára 15-20 000 Forint közé tehető. Kiemelte, hogy a tanórai szemléltetés a technológiának köszönhetően tömeges lehet és ráadásul nagyságrendekkel olcsóbb. Rengeteg elvont koncepció megfoghatóvá válik és könnyen pótolhatók is az új demonstrációs eszközök. Ezt bizonyítja a felajánlás, amelyet a környéki iskoláknak tett. A helyi általános iskolák számára a Szent László nyílt napokat tervez és díjmentesen nyomtat majd tanszereket, a város többi középiskolájának pedig önköltségi áron ajánlotta fel a 3D nyomtatást. A Szent László további célja egyébként önfenntartóvá tenni az új infrastruktúrát és a lakosságnak, helyi vállalatoknak felajánlani bérnyomtatási, technológiai oktatási kapacitásait.



Szabó Péter, a Freedee 3D Akadémia vezetője beszámolója alapján a Szent László a mintapéldája annak, hogy egy oktatási intézmény hogyan maximalizálhatja a 3D nyomtatásban rejlő lehetőségeket. Bíznak benne, hogy a hazai középiskolák többsége hasonlóan gondolkodik, ezért is indították el a 'MakerBot a tanteremben! iskolai 3D nyomtató pályázatot, amely alkalmával 11 darab printer fog gazdára találni a pályázó oktatási intézmények között.  A részvételhez csupán azt kell megírniuk az intézményeknek egy oldalban, hogy mire használnák a 3D nyomtatót az adott intézményben.

Inspirációnak álljon itt tantárgyanként néhány példa a Szent László Katolikus Középiskolából, amely mindössze az első 4-5 hét használatának eredménye.

Matematika: Pitagorasz-tétel , geometriai alakzatok
Kémia: kémcső tartó, periódusos rendszer
Történelem: második világháborús tankok, Titanic, ókori templomok, piramisok belső felépítése
Földrajz: teljes fölgömb, a Föld belső szerkezete
Biológia: állati és növényi sejtek, kéz csontozata, DNS lánc, bogár, emberi szív
Művészettörténet: híres, 3D szkennelt szobrok
Ének-zene: furulya, violin-kulcs
Testnevelés: sípok
Robotika: 3D szkenner és robotalkatrészek

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Próbáld ki az Xbox Game Passt 300+ játék csak
300 Ft 3 hónapra!
(x)

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.