Hirdetés

5 befuccsolt IT-jóslat



|

Óriási koponyák, milliárdosok, mégis borzalmasan rosszak jövőbelátásban. Haldokló internet, felesleges PC-forradalom, reménytelen Apple - így látták az IT-vezérek.

Hirdetés

Jövőbe látni nagyon fontos és egyben nagyon nehéz az informatikai iparban, mert minden másnál gyorsabban változnak a trendek és sokszor a teljes ismeretlenségből pár év alatt meghatározó óriásvállalattá nőheti ki magát pár fiatal. Ma már óvatosabbak a cégvezetők a jóslásban, különösen akkor, ha egy-egy nagyobb interjú részeként azonnal felkapják a mondást és akár évek múltán is számon kérik az illetőn. Azért jó pár olyan eset adódott, amikor a nagy vezetők mégis állást foglaltak egy-egy irány, fejlesztés mellett vagy ellen. Ebből szedtünk össze öt olyat, amelyeken ma már csak nagyot nevetünk.

Hirdetés


Steve Ballmer

Kivel mással is kezdhetnénk, mint a Microsoft előző vezetőjével, a nagy showman Steve Ballmerrel. Ballmer az USA Today-nek 2007-ben nyilatkozott az iPhone-ról, mégpedig nem túl szépet:


"Semmi esély arra, hogy az iPhone valaha is észrevehető piaci részesedést szerez. Ki van zárva!"


Nos, ma már jól tudjuk, hogy ugyan az Android darabszámban az úr, az Apple-t nem kell félteni, abszolút stabil a pozíciója az okostelefonok piacán és mindez egyre csak erősödik.


Robert Bob Metcalfe

A 3com alapítója és az Ethernet szabvány egyik kidolgozója 1995-ben nagyon pesszimistán látta az Internetet, pedig kétség sem férhet hozzá, hogy tudta, miről beszél.


"Azt jóslom, hogy az Internet hamarosan, még idén (1995-ben) szupernóva-módjára népszerűvé válik, majd 1996-ban katasztrofálisan összeomlik."


Miután ezt a cikket is az interneten keresztül juttattuk el hozzád, sejtheted, hogy nem teljesült be a magabiztos jóslat.


Lotus-fejlesztőcsapat

Egy komplett fejlesztőbrigád állt ki amellett, hogy eltemesse a Windowst épp azelőtt, hogy a Microsoft grafikus rendszere megkezdte szárnyalását. 1989-ben a Lotus fejlesztőcsapat nyilatkozta a következőt:


"Nem látjuk, hogyan válhatna a Windows hosszú távon a nagy tömegek grafikus kezelőfelületű operációs rendszerévé".



A mobil robbanás, az Apple és a Linux mellett is a mai napig domináns a Windows ökoszisztéma.


John C. Drovak

A PC Magazine híres szerkesztője mindig is szerette megmondani a véleményét mindenféle témában, ezért több, érdekes mondás is fűződik nevéhez. Egy igen érdekes és mára vicces frázisa 1993-ban jelent meg:


"Egy dologban teljesen biztos vagyok, soha az év világon senki nem fogja Pentiumnak hívni"


Mondta mindezt az Intel új processzoráról, melyet a cég Pentiumnak nevezett el. Azóta rengeteg generáción vagyunk túl, eltelt több, mint 22 év, és még mindig készül modern alapokra épített Pentium, amit a vásárlók is Pentiumnak neveznek.


Bill Gates

Kivel mással zárhatnánk a sort, mint Bill Gatesszel, a Microsoft egykori vezetőjével és alapítójával. A roppant okos és ügyes Gates néha melléfogott kijelentéseivel, amelyek közül most a 2004-ben elhangzott, kéretlen levelekre vonatkozót emeltük ki (bár nem rossz az sem, amit a mindenre elegendő 640 Kbyte RAM-ról mondott a PC hajnalán).


"Mostantól számítva két év múlva (2006-ra) a SPAM problémája meg lesz oldva"


A SPAM mind a mai napig komoly problémát okoz és a teljes internetes adatforgalom jelentős hányadát teszi ki.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.