Hirdetés

[HELYESBÍTVE] A britek már nem birtokolják a saját fotóikat



|

Egy új törvény értelmében szinte bárki fényképeit felhasználhatják ingyen a reklámcégek.

Hirdetés

Helyesbítés [2013. május 6.]: hírünk megjelenése után kiderült, hogy a törvény számos sarkalatos pontja elhamarkodottan és tévesen lett interpretálva a média által: a fotókat árvának kizárólag az angol kormány által kijelölt független testület minősíthet, a jogszabály nem veszi el automatikusan senki szerzői jogait, a szerzői jogok a mű létrejöttétől továbbra is megilletik a készítőt, az árva fotókat pedig nem lehet allicencbe adni más vállalkozások számára. A félreértés tisztázásáért dr. Ormós Zoltánnak tartozunk hálával, köszönjük az információkat!


Bizonyára sokan emlékeznek még, hogy tavaly év végén az Instagram a felhasználási feltételeinek megváltoztatásával lényegében lehetőséget teremtett volna arra, hogy az ügyfelek által feltöltött fotókat kiárusítsa reklámcégeknek a készítőjük tudta nélkül. A Facebook tulajdonában lévő szolgáltatás az óriási felháborodásra tekintettel végül kénytelen volt visszavonni az ÁSZF vonatkozó módosítását.


Éppen ezért is meglepő, hogy néhány nappal ezelőtt a brit törvényhozás mindenféle különösebb felháborodás nélkül képes volt beiktatni egy törvényt, amely értelmében az árva fotók közkinccsé váltak: a szabályozás szerint akár üzleti célból is fel lehet használni bármilyen képet, amely tulajdonosa azt célzottan nem regisztrálta be magántulajdonként a PLUS névre hallgató szerzői jogvédelmi szolgáltatásban.


Mindez annyit tesz, hogy például a reklámcégek elméletileg még mások Facebookon megosztott családi fotóit is lenyúlhatják, noha ezek esetében árvaságról beszélni konkrétan hazugság. Hab a tortán, hogy a képeket elvileg ugyanúgy továbbértékesíthetik a vállalatok, mintha a saját tulajdonuk volna, miközben a készítőjük nevét megemlíteniük sem kötelességük, nem hogy jogdíjat fizetni számukra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.