Hirdetés

Adobe CS5.5 nagyteszt



|

A táblagépek diadalmenete az Adobe-t sem hagyta hidegen. A CS5.5 ennek megfelelően főként a mobil platformokra való összpontosítás, a Photoshop fejlesztőkészletének megjelenése, valamint a „szoftver mint szolgáltatás”-elv alkalmazása miatt maradhat emlékezetes.

Hirdetés

Körülbelül egy évvel a Creative Suite (CS) 5 megjelenése után megérkezett a kreatív programcsomag 5.5-ös verziója, amely az Adobe megfogalmazása szerint „az eddigi legimpozánsabb kiadás”. Ha ez így van, akkor nehezen érthető, hogy miért nem a CS6 nevet kapta. A különálló programok közül a legtöbb frissült, így immáron az InDesign, a Dreamweaver, a Premier Pro, az After Effects, a Flash Pro, a Flash Catalyst, a Flash Builder, az Audition, az Acrobat X Pro, a Media Encoder és a Device Central is új verziószámmal rendelkezik, amely dicső 11 mellett csak az Illustrator, a Fireworks, a Contribute és a Photoshop ragadt meg az 5-ös verziószámnál.

 



Betáblázva

Igaz, a népszerű képmanipulációs alkalmazás megkapta az Extended nevet, amely „kiterjesztés” meglehetősen fontos lépés a Photoshop életében. Az Adobe ugyanis a Touch SDK megjelentetésével megnyitotta az alkalmazás parancsfájljának a motorját a fejlesztők előtt, így már bárki készíthet olyan programot, amely közvetlenül képes a képszerkesztővel kommunikálni. Durván fogalmazva a Photoshop így platformmá vált, amelynek az első három kész próbaalkalmazása megmutatja, hogy főként a táblagépek frontján keresnek külső fejlesztőket. Az iPad és annak követői egyébként nemcsak itt bukkannak fel, hanem az InDesign, a Dreamweaver és a Flash Professional alkalmazásokban is, így nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a CS5.5 valójában az Adobe válasza a táblagépek megjelenésére.

 


Immár a kreatív szakemberek az iPad, valamint hamarosan az Android és a RIM PlayBook eszközöket is hadra foghatják, az elektronikus kiadványok és az e-bookok interaktívabbakká válhatnak, valamint a webfejlesztők könnyedén kiterjeszthetik a weboldalaikat és az alkalmazásaikat mobileszközökre a programcsomagon belül, azaz az Adobe összességében valóban egy komoly csomagot tett le az asztalra.

Ezenfelül a HTML5 és a CSS3 szabványok is fontos szerepet kaptak a CS5.5-ben, a programokon való átjárhatóság és a fejlett csoportmunka támogatása is jelentősen javult. Egyre nagyobb szerep hárul emellett az Adobe CS Live szolgáltatáscsomagjára, amely magában foglalja az Adobe BrowserLab, az Adobe CS Review, az Acrobat.com, az Adobe Story, valamint az Adobe SiteCatalyst NetAverages megoldásokat.

Csomagok, akár havidíjért is

Az új Creative Suite termékcsalád vezérterméke a Master Collection, amely egy csomagban tartalmazza az Adobe összes meghatározó iparági kreatív eszközét, így például a Photoshop, az Illustrator, az InDesign, az Acrobat, a Flash Builder, a Flash Catalyst, a Flash Professional, a Dreamweaver, a Premiere Pro és az After Effects alkalmazásokat. Ezek a termékek külön-külön vagy az öt Creative Suite kiadás valamelyikében is elérhetők. A teljes Creative Suite 5.5 termékcsaládba a Master Collection, a Design Premium, a Web Premium, a Production Premium és a Design Standard tartozik.

Az Adobe egy elérhető árú és rugalmas előfizetési tervet is bejelentett az új csomagjával, amely olyan ügyfelek számára lehet vonzó, akik folyamatosan a legújabb Creative Suite termékeket szeretnék használni, egyes projektekhez igénylik vagy első alkalommal próbálják ki a szoftvert. Az új előfizetési csomagok így biztosítják az ügyfelek számára, hogy mindig a programok legújabb verzióival dolgozhassanak, és mentesüljenek a kezdeti teljes költségtől. Az előfizetési díjszabással az ügyfelek a vezető alkalmazásokat alacsony havidíj mellett használhatják. Habár a CS5.5 és azzal együtt az előfizetési konstrukció már majd' egy hónapja megjelent, az Adobe hazai oldalán egyelőre nem találtunk pontos árra vonatkozó információkat.

Az Egyesült Államok díjtáblázata szerint az 1899 dolláros Design Premium csomag havonta 95 dollárért (jelenlegi árfolyamon számolva körülbelül 18 ezer forintért), az 1299 dolláros Design Standard pedig 65 dollárért (12,3 ezer forintért) fizethető elő. Ha csak egy szoftverre van szükség, akkor a Photoshop egy példánya 35 dollárba (6600 forintba), a Dreamweaver 19 dollárba (3600 forint), a Premier Pro 39 dollárba (7400 ezer forint) kerül havonta. Érdekesség, hogy korábban a weboldalunkon feltett kérdésre olvasóinknak csak 24 százaléka mondta azt, hogy előfizetne a Photoshopra, míg 43 százalék a „nem, megszerzem más módon” válaszra kattintott.



Photoshop CS5 Extended

Míg az Adobe kreatív szoftvercsomagja már az 5.5-ös verziónál tart, addig a Photoshop még csak az 5.1-es kiadásnál jár. Az „Extended” elnevezés beszédes, hiszen a népszerű képszerkesztő alkalmazás nem tartalmaz túl sok újdonságot. Ez a verzió ugyanis leginkább a táblagéppel rendelkező felhasználóknak, illetve a Photoshop CS5-felhasználóknak lehet érdekes, mivel a gyártó egy frissítéssel számukra is biztosítja a mobilvilágot. Ezek alapján meglepően hangozhat, hogy az Adobe a szoftvere történetének az egyik legjelentősebb frissítéséről beszél. A reakciónk is nem várt lehet: ez talán így is van.

 



Az Adobe Photoshop Touch fejlesztőkészlet (SDK) megjelenésével ugyanis a képmanipulációs alkalmazás kitárult a világ fejlesztői előtt, akik immár olyan alkalmazásokat készíthetnek iOS, Andorid és BlackBerry Tablet OS készülékekre, amelyek közvetlenül képesek kommunikálni a Photoshop parancsfájlmotorjával. Az eddig szeparált, csak a Creative Suite programcsaládon belül kommunikálni képes alkalmazás így platformmá vált, amely miatt a jövőben megszaporodhatnak a táblagépekre írt Photoshopos szoftverek. Az alkalmazás megjelenésekor az Adobe vélhetően iránymutatásul már három táblagépes programot készített: az egyelőre még csak iPadre elérhető Adobe Color Lava például lehetővé teszi a kreatív szakemberek számára, hogy ujjaikkal keverjék ki a színeket az iPad kijelzőjén, amelyeket utána átvihetnek a Photoshop programba. A legkorszerűbb festési technológiákat alapul vevő Adobe Eazel biztosíthatja a digitális művészek számára, hogy részletgazdag, élethű festményeket készítsenek az ujjaikkal, emellett újfajta interakciókat ad a „nedves” és a „száraz” festékek között. Végül az Adobe Nav az iPad képernyőjét használja beviteli felületként, így a felhasználó a Photoshop-eszközök kiválasztásával és használatával, az eszköztár testre szabhatóságával, akár 200 megnyitott Photoshop-fájl böngészésével, nagyításával, vagy új fájlok létrehozásával növelheti a munkájának a hatékonyságát.

Újdonságok

- A Touch SDK-val bárki írhat a szoftvere támaszkodó mobilalkalmazást
- A Color Lava segítségével táblagépen is kikeverhetjük a színeket
- Az Eazellel ujjukkal is élethű festményeket alkothatunk
- A Nav segítségével navigálhatunk a fájljaink között
- Platformmá vált a Photoshop

InDesign CS5.5

A táblagépek határozzák meg az új InDesign kiadást is, amellyel az iPad, Android és BlackBerry Tablet OS készülékekre célzott digitális publikációk könnyedén optimalizálhatók a mobileszközökre. Az újonnan megjelent Folio Producer eszközkészlet segítségével ugyanis a kreatív szakemberek olyan interaktív, gazdag funkcionalitású elektronikus kiadványokat, publikációkat és hirdetéseket hozhatnak létre, amelyek képesek kihasználni a táblák nyújtotta előnyöket: így például az InDesign CS5.5-ben kreált dokumentumok tartalmazhatnak mozgóképeket, hangot és panorámaképeket, 360 fokban elforgatható objektumokat, HTML5-tartalmakat és interaktív rétegeket, valamint e publikációknál megvalósítható az automatikus képernyőre igazítás is. A tervezők ráadásul könnyedén tesztelhetik az általuk készített tartalom megjelenését és működését a táblagépek széles körén közvetlenül az InDesign CS5.5 felületéről.

 



A szoftverbe ezenfelül az Adobe integrálta az Adobe Digital Publishing Suite megoldását, amelynek köszönhetően jelentősen egyszerűbb lett a digitális közzététel módja: a kész kiadványok könnyedén publikálhatók, elemezhetők és optimalizálhatók a szolgáltatás segítségével. Emellett kiemelendő, hogy a hivatkozást tartalmazó, ismétlődő szövege kezelése is egyszerűbbé vált, mivel az egy elrendezésen belül lévő azonos szövegblokkok összekapcsolása esetén a szülőblokk módosításakor a belőle származtatott blokkok is frissülnek. Végezetül a fogyatékkal élő emberek kiszolgálása is javult, mivel a szoftver már képaláírásokat is tud csatolni a képekhez, amelyeket a felolvasószoftverek kezelni tudnak. Összességében elmondható, hogy az új InDesign érkezésével az eddigieknél jóval egyszerűbbé vált a digitális, táblagépekre optimalizált kiadványok készítése, amely a tartalom-előállítók mellett a fogyasztóknak is egyértelműen jó hír, így ugyanis jóval több interaktív és dinamikus táblagépes magazinok jelenhetnek meg, amely nagy lökést adhat a digitális tartalomfogyasztásnak.

Újdonságok

- Interaktív kiadványkészítés táblagépekre
- Hozzáférés az Adobe digitális publikációs felületéhez
- Továbbfejlesztett e-book képességek
- Új cikkek panel
- Egyszerűbb hivatkozás

Premier Pro CS5.5

A kizárólag 64 bites rendszerekre telepíthető videoszerkesztő szoftvernek az előző verzió óta alaposan kitisztították a forráskódját, amelynek köszönhetően gyorsabbá vált a programban végzett munka. A sebességet ezenfelül az Adobe CS5-ben megjelent, s az új verzióban javuló Mercury Playback Engine fokozza, amely még több teljesítményt képes kicsikarni a grafikus processzorokból (GPU).  Így akár egy erősebb, 64 bites, támogatott eszközökkel rendelkező hordozható gépeken is elvégezhetők a minimális vágási műveletek. Emellett átalakult a Media Encoder CS5.5 is, amelynek következtében a Premiere Pro videosorozatok, az After Effects kompozíciók és az Encore projektek gyorsan konvertálhatók a különböző képernyőformátumokra, a kódolás pedig akár a háttérbe is küldhető.

 



Fontos újdonság a programban a Merge Clips parancs kettős hangrendszer-támogatása, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó gyorsan szinkronizáljon egy videót egy jó minőségű, eltérő eszközzel rögzített hanggal, így ideális a DSLR- vagy RED- (akár Epic kamerákkal készült) munkafolyamatokhoz. Jelentős időmegtakarítást eredményezhet, hogy az Adobe Audition hangszerkesztőjébe immár közvetlenül átvihetők a fájlok egy kis utómunkálatra. Az együttműködés azonban nemcsak itt érhető tetten, hiszen a továbbfejlesztett Final Cut Pro és Avid Media Composer projektmegosztási támogatása révén hatékonyabbá válhat az egy szervezeten belüli csoportmunka, amelyet az Adobe Story új kiadása megtold még egy lépéssel. A CS Live online szolgáltatás keretében elérhető megoldás ugyanis e-mailes értesítéseket küld a forgatókönyvek változásairól az egy projekten dolgozó filmkészítőknek, valamint új szűrőket is biztosít. A Story közvetlenül a Premiere Pro eszközbe képes importálni a forgatókönyv-adatokat, így erősíti a teljes Production Premium csomagban felhasználható XML-alapú metainformációk támogatását, ami több területen is kulcsfontosságú, a fájlalapú munkafolyamatoktól kezdve a médiaanyagok kezeléséig.

Újdonságok

- Továbbfejlesztett Mercury Playback Engine motor
- Adobe Story mélyebb integrálása
- Jobb több képernyős kezelés
- Final Cut Pro és Avid Media Composer támogatása
- Natív Red Epic támogatása

After Effects CS5.5

A kizárólag 64 bites rendszerekre telepíthető After Effects CS5.5 fejlett (a Point tracker megoldást leváltó) képstabilizátort kapott, amellyel a kamera mozgásából eredő remegéseket finomíthatjuk. Így az Adobe ígérete szerint a kézi kamerás anyagok is olyan simák lehetnek, mint az állványról készült felvételek. A funkció használata során ugyanis a program felveszi a kép fókuszában lévő mozgást és ahhoz igazítja a megjelenő képet, amelyből a megfelelő hatás kedvéért kivágja az oda nem illő részeket. A valósághű megjelenést hivatott elősegíteni emellett az After Effects új Lens Blur szűrője, amely a stúdiókörülmények között készült felvételeket képes javítani, a fizikai lencsék jellemzőit utánozva életlenséggel mélységet adva a képnek. A programba újonnan bekerült Light Falloff hatással pedig szimulálható a fény természetes gyengülése, valamint a fény viselkedése háromdimenziós környezetben, emellett a szolgáltatás egyéb fényintenzitási hatások létrehozására is felhasználható.

 



Az After Effects új sztereografikus modulja – amely egy 3D-kamera ring és 3D-glasses effektussal egészült ki - egyébként már olyan filmekben bizonyított, mint az itthon is nagy sikerű Avatar vagy az Iron Man 2, így talán a hazai felhasználók is megelégszenek vele. A csoportmunka fejlett támogatása érdekében a szerkesztő felhasználói címkével és időbélyegzővel ellátva elmenthetik az After Effects projektfájlukat, hogy azt az egyik kollégájuk rögtön folytatni tudja (a kompatibilitás érdekében egyébként CS5 formátumba is menthetjük a projekteket). Az Adobe Premier Pro CS5.5 mellett ezen felül az After Effects is megkapta a szorosabb Audition CS5.5 integrációt, amely közvetlen hangszerkesztést biztosít a két program között, valamint a felhasználói igényeket kielégítve a szoftvernek javították a forráskódját is, amelynek köszönhetően javult annak a lemez- és memóriakezelése. Ettől függetlenül talán egy kicsit barokkos túlzás CS5.5-nek hívni a megoldás új verzióját.

Újdonságok:

- Warp-stabilizáló
- Lens Blur – valósághű életlenség
- Sztereografikus 3D-leképezés
- Csoportmunka-támogatás

Dreamweaver CS5.5

A HTML5- és a CCS3- (Cascading Style Sheets 3) technológiák előretörése, valamint a mobileszközök elterjedése határozta meg a Dreamweaver CS5.5 fejlesztését, amely ennek megfelelően képes kiszolgálni a modern web által támasztott igényeket. Így a népszerű weboldalszerkesztő a HTML5-támogatás mellett jQuery mobil-keretrendszert kapott, amelynek aktív közreműködésével a webtervezők és webfejlesztők olyan kifinomult, internetre szánt alkalmazásokat alkothatnak, amelyek a mobilokon és az asztali platformokon egyaránt működnek. Újdonság még a mobilalkalmazások fejlesztése terén a PhoneGap megjelenése, amely lehetővé teszi a natív Android és iOS SDK-k (utóbbinak nem létezik windowsos változata) kezelését, valamint mobilplatformokra szánt programcsomagok összeállítását, amely művelet nem lehetne teljes egy beépített emulátor nélkül.

 



A több képernyős előnézeti panel is fejlődött, amely könnyen konfigurálható, így a webfejlesztők egy helyen megnézhetik, hogy az oldalaik miként fognak kinézni mobilon, táblagépen és a böngészőben. Ez egy meglehetősen hasznos újdonság. A frissített WebKit motornak hála az előnézeti képek is naprakészek lettek, amely mellett a CSS3-attribútumok, valamint a W3C Szabványügyi Hivatal által jóváhagyott HTML5-elemek is bekerültek a csomagba. Az elkészített honlapok ezenfelül biztonságosabban telepíthetők, mivel az új Dreamweavert FTPS- és FTPES-támogatással is felvértezték. Végezetül a mérnökök integrálták a webszerkesztőbe a BrowserLab CS Live online szolgáltatását, így a fejlesztők egy webes felületen különféle operációs rendszerek és böngészők szimulációján is ellenőrizhetik dinamikus oldalaikat működés közben, nem kell több platformot igénybe venniük ehhez. Erre szükség is van, mivel a WebKit motorral nem lehet megbízhatóan tesztelni a lapot Internet Explorer-látogatást szimulálva. A megfelelőséget a beépített W3C online kód ellenőrzőrutinjával vizsgálhatjuk meg, amely mindig a friss adatbázisból képes dolgozni, mivel egy webes szolgáltatásról van szó.

Újdonságok:

- Több képernyős előnézet
- HTML5- és CSS3-támogatás
- jQuery mobil keretrendszer
- Saját iPhone-, iPad- és Android-emulátor

Flash Professional CS5.5

A programmal a Flash-fejlesztők készülékek széles skálájára juttathatják el programjaikat egyetlen kódrészlet segítségével. A mobileszközökre programozott Flex 4.5 keretrendszer és az Adobe Air ugyanis lehetővé teszi a tervezők és fejlesztők számára olyan mobilalkalmazások létrehozását (meglévő programkód alapján is), amelyek az iOS, Android és BlackBerry PlayBook eszközökön egyaránt futtathatók. Ennek jegyében a különböző kliensekre célzott FLA projektek kezelése jelentősen egyszerűbb lett, amely magában foglalja a tesztelést, a csomagolást és az alkalmazás terítését is. A Flash Professional CS5.5 új kiegészítései közé tartozik a több képernyőre való optimalizálás érdekében bevezetett tartalomméretezés, amellyel a felhasználó helyben állíthatja át a tartalmai nagyságát a különböző képernyőméreteknek megfelelően. Érdekessége, hogy az átméretezett laphoz a Flash Professional automatikusan hozzáigazítja a tartalmat, valamint az idősávot is ennek megfelelően frissíti, amely annak jöhet jól, aki mobilplatformokra szeretne fejleszteni.

 



A szoftverben ezenfelül több mint 20 új beépített kódrészletet „rejtettek el”, amelyek például az új mobil és Adobe AIR alkalmazásokban segítik a gyorsulásmérő és a kézmozdulatok kihasználását (szintén mobilnál jönnek jól), illetve az adatok mentését/betöltését. Ezenfelül a rétegek kezelése is fejlődött, javult az automatikus mentés, valamint a Device Central CS5.5 segítségével a legújabb készülékeken is emulálhatjuk a Flash-tartalmainkat. Ha utóbbit egyébként a saját készülékünkön szeretnénk elvégezni, akkor az USB-n csatlakoztatott hardverek esetében ezt is megtehetjük. Az Adobe szerint egyébként a negatív hírek ellenére érdemes Flash-ben gondolkodni, mivel számításuk szerint az az év végéig több mint 131 millió okostelefonon fut majd a Flash Player, amelynek segítségével a fejlesztett gazdag, böngészőalapú tartalmak eljuttathatók a személyi számítógépekre és más eszközökre.

Újdonságok:

- Továbbfejlesztett mobilplatform- és készüléktámogatás
- Automatikusan átméretezhető munkaterület
- 20 új beépített kódrészlet
- Újfajta rétegkezelés
- Device Central CS5.5 debug

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.