Hirdetés

Capture One 4



|

Megjelent a minden idők legjobb RAW-konvertereként számon tartott „C1” legújabb verziója, a 4-es.

Hirdetés

Az új szoftver nagyjából harmadannyiba kerül, mint legnagyobb konkurense, az Adobe Lightroom. Az alacsonyabb ár a hobbifotósok számára is elérhetővé teszi ezt az eddig főként profik által használt terméket: érdekes kérdés tehát, hogy az új verzió melyik piaci szegmensben számíthat sikerre. Ennek megítélésénél a konkurens termékekre is figyelemmel kell lenni. A Capture One név jól cseng fotóskörökben, de a „customer”, azaz a köznapi felhasználók, a fogyasztók szegmensében kevésbé ismert. Ezért a termék sikere főként a szolgáltatásokon és a képminőségen múlik – no meg azon, hogy ár-minőség aránya hogyan viszonyul a konkurensekéhez. Egy jól átgondolt marketingkampány nagyon sokat tud adni a sikerhez, de egyelőre úgy tűnik, hogy a szoftvert fejlesztő Phase One inkább a milliós értékű, középformátumú hátfalakkal dolgozó profiknak szenteli figyelmét.

 

C1-01_.jpg

A Capture One 4 minden funkciót egyetlen képernyőre sűrít


Újdonságok a kezelőfelületen

A négyes verzió felhasználói felületét alaposan átdolgozták a fejlesztők. A korábbi, némiképp fémes hatású, világosszürke dizájnt sötétszürke kezelőfelület váltotta fel. Az ikonok sem színesek, hanem szürkék. Ez nemcsak hogy trendi, hanem hasznos is a fotósmunka során. Jobban lehet koncentrálni a kép színeire, nem vonja el a figyelmünket a felhasználói felület tarkasága. Fontos apróság, hogy a kép körüli háttér színe és textúrája ugyancsak állítható. A régi, hármas, függőleges osztású munkaasztal helyett most bal oldalra kerültek a beállítások paneljei, alulra a bélyegképek. A bélyegképsáv táblázatszerűen, fontosabb adataikkal együtt is meg tudja mutatni a képeket, ami időnként hasznos. A bal oldali beállítások panelje nem görgethető, és külön-külön becsukogatni sem lehet a részeit. Hihetetlen, de ebből az következik, hogy egy 1024 × 768-as monitoron már nem lehet hozzáférni a legalsó kezelőszervekhez, például a gradációs görbe beállításaihoz. Ugyanakkor két hisztogram is foglalja a helyet ezen a sávon. Az egyik a Levels eszköz sajátja, a másik meg a szokásos hisztogram, amely a Levels mellett teljesen felesleges.

 

Az eszköztár felül marad, de sokkal több mindent találunk rajta, mint a korábbi verzió esetében. Egy kicsit zsúfolt is. Sokkal jobb lett volna, ha a funkciókat szétosztották volna különböző panelekre, és mindig csak azok jelennének meg, amelyekre éppen szükségünk van. Nemcsak a kezdő felhasználóknak fontos, hogy a kezelőfelület alkalmazkodjon a RAW-munkafolyamat szokásos lépéseihez. Ez a profik munkáját is megkönnyíti, és meg is gyorsítja.

 

C1-02_.jpg

Fájlok importálása


A Capture One képes közvetlenül a kamerából, a memóriakártyáról vagy a merevlemez valamelyik mappájából képeket importálni. Ilyenkor az IPTC-metaadatokat is automatikusan ki lehet tölteni, de erre nem fordítottak elég figyelmet a fejlesztők. Több IPTC-mezőhöz nem lehet hozzáférni, és korábban elmentett beállításokat sem lehet használni. Az előnézeti képek generálása lényegesen gyorsabb lett, mint a korábbi verziók esetében, de még mindig nem olyan gyors, mint például a RawShooter volt. A Capture One korábbi verzióinál lényegében lehetetlen volt átvinni a konvertálási paramétereket egy másik számítógépre. Az új verzió a képfájl nevével azonos nevű, .COS kiterjesztésű állományokban tárolja ezeket a %userhome%\Képek\CaptureOne\Settings mappában. Ezek valójában olyan XML-fájlok, amelyek bármilyen szövegszerkesztővel módosíthatók, illetve az állománnyal együtt másolhatók.

 

Válogatni tudni kell!

Úgy tűnik, a Capture One is arra törekszik, hogy egyetlen feladatra alkalmas RAW-konverterből többfunkciós, komplett digitális fotólaborrá váljon. A nyomtatás, webgaléria-készítés szintén hasznos dolog, de a legfontosabb a képek válogatása. Ehhez a régebbi verziók képböngészője meglehetősen lassú volt, és a képek között semmiféle rangsorolást nem tettek lehetővé. A Capture One 4 újdonsága, hogy a képek virtuális albumokba rendezhetők. Értékelni is lehet őket, egy 1-től 5 csillagig terjedő skálán. (A csillagokon kívül más kategorizálási lehetőség nincs.) A bélyegképeket sorba lehet rakni a csillagok száma szerint, és a menüben van egy Select by Rating funkció is, amely nevének megfelelően kijelölést végez. Szűrőfunkciók azonban nincsenek. Sem a csillagok száma, sem más adatok alapján nem lehet a képeket leválogatni. A komplett fotólaborrá váláshoz még szükség lesz pár dologra. A Capture One diavetítést nem tud produkálni, és nyomtatni se. Webgalériát készíhetünk ugyan vele, de ez is elég gyenge, inkább csak a hagyományos indexkép online változatának tekinthető, amely a megrendelővel való együttműködést segíti.

 

C1-03.png

Gyorsbeállítások


A hangsúly a képkidolgozáson

A program minden lényeges beállítást tud, amit egy RAW-konverternek tudnia kell, de pár apróság még hiányzik belőle. Újdonság, hogy egy képből többféle variációt készíthetünk, és a kidolgozási beállításokat átvihetjük másik képre is. A szintén új, High Dynamic Range-nek nevezett funkciónak viszont vajmi kevés köze van a HDRI-hez. Az eszköz lényegében ugyanarra való, mint a Photoshop Shadow & Highlight funkciója. A világos és sötét részek digitális javítására használható a szelektív gradációkorrekció, amellyel „deríteni” lehet az árnyékokon, és vissza lehet venni a csúcsfényeknél.

 

A Capture One vitathatatlan értéke, hogy igen jól bánik a színprofilokkal, és nagyon jó a színkezelő motorja. A színkorrekciók beállításánál viszont hiányzik a HSL-modell, nem lehet színcsatornánként szelektíven korrigálni, és a Lightroomból ismert Clarity és Vibrance beállításhoz, valamint a Split Toning funkcióhoz hasonló lehetőséget sem kínál. A képek vágása, forgatása hasonló módon történik, mint más szoftvereknél, de a kromatikus aberrációt, a vignettálást, a perspektíva- és objektívtorzítást nem lehet korrigálni. Vörösszem-effektust eltüntető funkció sincs benne. Profi fotósoknál ez nem lényeges hiányosság, de a hobbikategóriában feltétlenül szükséges.

 

A moaré effektus csökkentésére továbbra is csak a Capture One Pro képes. Egyéni színprofilok is csak a Pro változattal használhatók, és a különböző beállításokkal kidolgozott képek páronkénti összehasonlítása is csak ezzel lehetséges. És itt van egy alapos csúsztatás a Capture One 4-gyel kapcsolatban. A szoftver korábban háromféle kiadásban volt forgalomban. Volt LE, Pro és DB. Az LE változat amatőr vagy félprofi fotósoknak készült, mindössze a tükörreflexes (SLR) gépeket, valamint néhány kompaktot támogatott. A műtermekben gyakori közvetlen kamera-számítógép kapcsolatot nem támogatta, így a fotózásnál nem lehetett mellőzni a memóriakártyák használatát. A Pro változatnál működik a közvetlen kábeles kapcsolat, és a Phase One középformátumú, 16–39 megapixeles hátfalaival is együttműködik, de hiányoznak belőle a Capture One 4 újításai, és ötször annyiba kerül. A DB variáns soha nem került kereskedelmi forgalomba, tartozékként adják a hátfalakhoz.

 

C1-04.jpg

Színkorrekciók


A Phase One elfelejti hangsúlyozni a honlapján, hogy a Capture One 4 a megszüntetett LE változat utódja. A Pro kiadásból továbbra is a 3.7.7-es verzió kapható. Vagyis a Capture One 4 újdonságai hiányoznak a Capture One Próból, a Pro extrái pedig a 4-es verzióból.

 

Verdikt

Akárhogy is, meg kell állapítani, hogy a Capture One régi fénye mostanra meglehetősen megkopott. Alig fejlesztettek rajta valamit, miközben az emlékezetes RawShooter berobbant a piacra, és alaposan felkavarta az állóvizet. A konkurensek pedig igyekeztek felzárkózni. A Bibble Labs főként a zajszűrésnél erősített a Noise Ninja integrálásával, valamint a torzításkorrekción egy új beépülővel. A Nikon Capture NX a kezelőfelület filozófiáján változtatott gyökeresen a Nik Software, Inc. által kifejlesztett U-Point technológiával. A japán Ichikawa Soft Laboratory SILKYPIX Developer Studio néven új RAW-konvertert dobott piacra, amelynek, akárcsak a RawShooternek, ingyenes változata is van. Az Adobe saját CameraRAW beépülőmoduljából készített önálló alkalmazást Lightroom néven, majd felvásárolta a RawShootert, és integrálta a Lightroomba. Mindeközben a Phase One-nál mintha megállt volna az élet.

 

C1-05_.jpg

A kép színei szépek, a csúcsfényeket jól kezeli, de hajlamos a moaréra, és kicsit zajos (l. a nagyítást!)


A nagyítható tesztképeken látszik, hogy a Capture One képminősége még mindig az egyik legkiválóbbnak számít. A vele készült képek tűélesek, és kimagaslóan részletgazdagok. Ám ezért azzal kell fizetni, hogy az aliasingra hajlamosabb, mint legnagyobb konkurensei. A színes moaré szépen látszik a Siemens-csillag közepét mutató tesztképen, tehát az interpolációs algoritmuson lehetne javítani.

 

Aki egy profi RAW-konvertert szeretne elérhető áron, annak a Capture One jó választás. Ár-minőség aránya csaknem ugyanolyan, mint az Adobe Lightroomé, de képességei szerényebbek amazéinál. Elsősorban tükörreflexes gépekhez ajánlható, de azért kompaktok esetében is szóba jöhet. Mindenesetre vásárlás előtt nem árt megnézni a kompatibilitási listát, ugyanis sok kameratípust – főként kompaktokat – nem támogat. Egyáltalán nem ismeri a Contax, Kodak, Leaf, Mamiya, Panasonic, Samsung és Sigma gépeket.

 

 

Adatok:

  • Professzionális RAW-konverter
  • Magas szintű színprofilkezelés
  • Tűéles, részletgazdag képek
  • Sokféle beállítás
  • Nyers képek válogatása
  • Letölthető próbaváltozat
  • Vista alatti működés
  • Forgalmazó: Phase One, Inc.
  • Ár: 99 EUR (kb. 26 000 Ft)

 

 

Értékelés:

Előny: kiváló képminőség

Hátrány: kissé megkésett fejlesztés, gyenge terméktámogatás, nincs magyar változata

Teljesítmény: 4

Szolgáltatás: 2,5

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.