Hirdetés

Facebook VR: a felhasználók készítik majd a tartalmat?



|

A jövőben pillanatképek helyett egész élményeket oszthatnánk meg.

Hirdetés

A virtuális valóságok alkotása évtizedek óta foglalkoztatja a kreatív szakembereket, azonban eddig az összes olyan próbálkozás kudarccal járt, amely valamilyen eszközzel konkrétan megpróbálta beágyazni a fogyasztókat ebbe a környezetbe. A jelenlegi egyik legéletképesebb próbálkozás az Oculus Rift headset, amelyről a gamer sajtót követők rendelkezhetnek a legtöbb információval, hiszen a technológia természete révén mostanáig videojátékok, vagy azonos technikákkal készült demók segítségével történt a fejlesztése, publikus demonstrációja.
 

Hirdetés


Tavaly márciusban éppen ezért is esett le sokak álla, mikor a Facebook 2 milliárd dollár ellenében kilóra megvette az Oculus Rift mögött álló vállalatot. A közösségi hálózat tartalma mindig is felhasználók által generált volt: lényegében csak egy platformról van szó, ahol megoszthatják a saját tartalmaikat. Mark Zuckerberg szerint ettől függetlenül a virtuális valóság lehet a Facebook következő nagy dobása, amely nehezen érthető annak fényében, hogy a VR-tartalmak készítéséhez látszólag speciális eszközökre és tudásra van szükség.


Jönnek a Facebook VR alkalmazások

Lassan egy évvel az Oculus felvásárlása után továbbra is ködösek a Facebook virtuális valósággal kapcsolatos tervei. Ennek fő oka feltehetően az, hogy a vállalat szakemberei maguk is csak ötletelnek a lehetőségeken, prototípus megoldásokat készítenek azok kipróbálásához. Eddig egyetlen konkrét „terméket” demonstrált a vállalat, a Lost című valós időben renderelt rövidfilm csak az Oculus Rifttel élvezhető.


A Lostban néző az elvárt módon szabadon forgathatja a kamerát, ráadásul a reakcióit is figyeli a rendszer, dinamikusan reagál azokra. Erre remek példa, hogy amennyiben a néző nem a rendező által kíván hely felé néz, akkor egy elsőre csak dekorációs elemnek tűnő szentjánosbogár megváltoztatja az orra előtt a röppályáját, ezzel próbálja a kívánt irányba vonzani a tekintetét. A trükk egyébként nem új, a videojátékok tervezői már nagyon régóta használják az efféle fényeken, mozgásokon és mintákon alapuló figyelemterelési módszert.
 


„Kipróbáltad már valamelyik VR-os filmdemót? Mikor ezeket nézed, akkor esik csak le, hogy a jövőt látod magad előtt, fantasztikus lesz. Mikor a Facebookon vagy, akkor csak az élményeid darabkáit osztod meg; egy fotót, egy videót, egy gondolatot. A virtuális valósággal a komplett élményt meg tudnád osztani” – mondta nemrég a Recode számára adott interjújában Chris Cox, a Facebook termékekért felelős munkatársa.


Cox az interjú során megerősítette, hogy a Facebook már dolgozik azon, hogy mindez valósággá válhasson. Konkrétumokban egyelőre nem bővelkedünk, azonban a közösségi hálózat könnyen használható alkalmazásokkal kívánja megoldani a felhasználók számára a VR-os tartalmak készítését.


A programok persze nem mostanában fognak elérhetővé válni, amely nem probléma annak fényében, hogy a végleges fogyasztói Oculus Rift csak idén kerülhet piacra, a terjedése pedig várhatóan szintén sok időt vesz majd igénybe.


Nektek van valami ötletetek, hogy vajon mire készülnek a Facebooknál?


(Nyitókép: Marco Verch)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.