Hirdetés

Filmajánló: Sean Penn akciózik, Kevin Hart bérhaverkodik



|

A mozik ezúttal is kitesznek magukért és a filmrajongók szinte minden műfajban találnak kedvükre valót, animációs filmtől kezdve az akciófilmig.

Hirdetés

Lassan már az megy eseményszámba, ha nem játszanak valamilyen érdekes, vagy előre beharangozott mozit a filmszínházak, miközben az idei év igazi nehézsúlyú versenyzői (pl. Bosszúállók, Star Wars, Spectre) még a kanyarban sincsenek. Viszont van újabb, fegyvert ragadó veterán színészünk, békés szándékkal a Földet kipécéző idegenünk, sajátos, esküvői kölcsönzés, csak ruha helyett haverokkal, és Jennifer Lopez sem tanárhoz méltóan viselkedik.

Hirdetés

Gunman (The Gunman)

A Liam Neeson-iskola újabb növendéke Sean Penn, méghozzá a Gunman esetében ugyanazzal az igazgatóval. Pierre Morel az első Elrabolva, valamint a John Travolta és Jonathan Rhys-Meyers nevével fémjelzett Párizsból szeretettel direktora ezúttal a kétszeres Oscar-díjas aktor kezébe adott fegyvert, hogy veteránként megmentse szerelmét egykori megbízóitól, akikről kiakar tálalni. Ebben viszont ellenfele akad a szintén nem kispályás Javier Bardem személyében, miközben arra ténfereg Ray Winstone és Idris Elba is.

 

Végre otthon! (Home)

Emlékeztek a Croodék előtt látható kisfilmre, az Almost Home-ra, amiben a kis Búvok új otthont keresnek, ez azonban egyik kiszemelt bolygón sem megy egykönnyen? Na, ennek egészestés folytatása érkezik most a mozikba (természetesen 3D-ben), amiben a szerencsétlen Búv, Oh és egy talpra esett kislány, Tip keveredik közös kalamajkába. Mivel a Végre otthon! elsősorban a kisebbeket célozza meg, ezért evidens módon szinkronizáltan kerül a mozikba, pedig az eredeti megszólaltatók között megtaláljuk mindenki Sheldon Cooperjét, Jim Parsonst, Rihannát, a komikus veterán Steve Martint és Jennifer Lopezt is.

 

A szomszéd fiú (The Boy Next Door)

És ha már Jennifer Lopeznél tartunk: az idősebbeket ”személyesen” is megtiszteli ebben a thrillerben, amelyben egy lelkileg megtört, elvált tanárnőt alakít, aki belezúg és egyéjszakás kalandba bonyolódik a jóképű, szomszéd fiúval (hogy a South Park egy idevágó részét idézzem: hol voltak az ilyen tanerők az én időmben?). Azonban a fiatalember (Ryan Guzman) rosszul viseli a visszautasítást, ami választ adhat néhány megválaszolatlan kérdésre a sötét múltjából.

 

Bérhaverok (The Wedding Ringer)

Az Amerikában rendkívül népszerű stand-up komikus, Kevin Hart a Pofázunk és végünk után újabb vígjátékkal próbálja megszerettetni magát a hazai közönséggel. Egy nagydumás haverkerítőt alakít, akinek az a munkája, hogy tanúkat biztosítson a lúzer vőlegényeknek. Barátok híján Dougnak pedig nem egy, hanem hét tanúra van szüksége, ami természetesen nem egyszerű, de emellett magával hozza a gyönyörű menyasszony (Kaley Cuoco) és a család előtti hazudozást. A Bérhaverok kellemes szórakozásnak tűnik, amiből megtanulhatjuk, hogy a nagyit sose hagyjuk a gyertya közelében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.