Hirdetés

Gigantikus kiberbűnöző-hálózatot kapcsoltak le a hatóságok



|

4 éves nyomozómunka eredményeképpen bukott el a hírhedt Avalanche.

Hirdetés

A 2009-ben alapított, bizonyítottan legalább 180 országban áldozatokat szedő Avalanche igen komoly fejtörést okozott az elmúlt években a hatóságoknak. A német rendőrség négy éves nyomozómunkájának gyümölcseként végre sikerült lekapcsolni a hírhedt felhő alapú hálózatot, ami tökéletes terepet biztosított a névtelenségre vágyó kiberbünözőknek.

Hirdetés

Az Avalanche nem csupán hatalmas méretével írta be magát a nagykönyvbe, hanem a megvédésre tett erőfeszítésekkel is. Napi szinten több ezer domain nevet generálva, ezek IP-címét és DNS-kiszolgálóját öt percenként lecserélve gondoskodtak arról, hogy ne lehessen csak úgy egyszerűen lekapcsolni. A hálózat egyfajta szolgáltatóként működött, bárki kibérelhette, hogy kártékony szoftvereket terjesszen vele, DDoS-támadást indítson, pénzmosásra használja, egyes becslések szerint pedig a világon elkövetett adathalász támadások kétharmada is innen indult ki.

A német nyomozóknak végül november 30-án sikerült döntő csapást mérniük az Avalanche-ra az Europol, az FBI és 28 másik nemzeti ügynökség segítségével. Az összehangolt akció során 5 embert tartóztattak le, 37 házkutatást tartottak, 39 szervert kapcsoltak le, 221-t pedig elérhetetlenné tettek, ezzel pedig megközelítőleg 830 000 domainnevet iktattak ki az éterből.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.