Hirdetés

Hamarabb érkezik a Playstation 5 és az Xbox Two



|

Még el sem érték aranykorukat a jelenlegi játékkonzolok, máris egyre több olyan játék jelenik meg, amely sokkal szebb egy középkategóriás PC-n. Lehet, hogy ezért folyik máris a következő generáció fejlesztése?

Hirdetés

Minden eddiginél nagyobb elánnal folyik az új generációs játékkonzolok fejlesztése, ami természetesen nem hivatalos hír, de ha már felröppent, sejthető, hogy a Sony és a Microsoft ezúttal nem várják meg a nyolc évet a frissítéssel, hanem a szokást felrúgva talán már a megjelenéshez képest 4 évre leváltják gépeiket. A 2017-es megjelenésben még van is ráció, sőt, azt is egyszerűen ki lehet találni, hogy milyen irányba szeretnék a hardvereket tovább fejleszteni a cégek.

Hirdetés


Ultrakonzolok

Az egyértelműen megcélzott fejlesztési irány mi más is lehetne, mint a 4K-felbontás, amelyre ma még csak a legerősebb gamer PC-k képesek, viszont tévéből és monitorból már 150 ezer forintért kapunk ultra HD modellt. A mai konzoloknak még a full HD felbontás is gondot okoz a legújabb játékoknál, ami azért már egyre kínosabb, arról nem is beszélve, hogy a 60 fps-t alig-alig tudja tartani szép látvány mellett a PS4 vagy az Xbox One. Persze ez még sokat változhat a közeljövőben, a fejlesztők mostanra ismerték ki az architektúrát, a következő játékmotorok már sokkal optimálisabban használják majd ki az egyesített CPU+GPU felépítést és nagykapacitású, osztott memóriát.


Iparági források szerint az AMD máris bejelentkezett a Sony-nál és a Microsoftnál, hogy a következő generációs konzolok alapjait is szívesen szállítaná, ráadásul a játékfejlesztők is támogatják ezt, mert így a visszafelé kompatibilitás abszolút biztosított az x86-os alapoknak köszönhetően. Az AMD a mostani konzolokba egy speciális, Jaguar-alapú APU-t készített, ám a következő generációnál wattonként 5× erősebb chipet ígér, ami már elegendő lenne a folyamatos, 4K-s játékhoz is. Sokan rebesgetik a HBM 2.0 memória-alrendszer (High Bandwidth Memory) megjelenését is, amelynek 1.0-s verziója a Radeon Fury kártyákon jelent meg idén nyáron.


Érdekes lenne hallani valamit az optikai meghajtóról is, mert egyre jobban háttérbe szorul a tartalmak fizikai adathordozón való kiadása, de ha nekünk kéne tippelnünk, azt választanánk, hogy még egy generáción át itt maradnak velünk a lemezek.


A másik buzzword a VR, amelyhez szintén nagyon komoly számítási teljesítményre van szükség és már azt is lehet tudni, hogy a Sony és a Microsoft is nagyon szeretné kivenni a részét a virtuális valóságból.


Mi lesz addig?

Némi matematikával és keresgéléssel könnyen rábukkanhatunk, hogy jövőre az AMD a teljes gyártási technológiát leváltja GPU-nál és CPU-nál, valamint APU-nál is, ráadásul ez a váltás markáns lesz: az eddigi 28 nm helyett 14 nm-re ugrik. Ez jelentősen kisebb fogyasztást és melegedést jelent, aminek hallatán nem kell kristálygömb ahhoz, hogy megjósoljuk, már javában folynak a Slim konzolok előkészületei. Ahogy az előző generációknál, úgy itt is számíthatunk frissített Playstation 4-re és Xbox One-ra, amelyek méretre kb. feleakkorák lesznek, néma csendesek, kevésbé forrósodók és talán olcsóbbak is.


Szerinted mi lenne a legfontosabb fejlesztési irány az új konzoloknál? Mi az a szolgáltatás, amiért azonnal szaladnál 2017-ben a boltba egy új játékkonzolért?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.