Hirdetés

Hová meneküljünk a zombi apokalipszis idején?

|

Nem csak a környezetünk népsűrűsége számít a fertőzések terjedésekor.

Hirdetés

Minden kultúrának megvannak a maga fiktív szörnyei, Nyugaton a zombikat George Romero tette híressé az 1968-as „Az élőhalottak éjszakája” című filmjével. A szórakoztatóipar azóta sem képes leszállni a témáról: szinte minden évben akad néhány új film, tévésorozat vagy videojáték a témában. Tudományos szempontból a popkultúra tipikus zombijai persze a nonszensz kategóriába tartoznak, ám mégis töretlen a sikerük, egy darabig biztosan nem fogunk megszabadulni tőlük.
 


Egyébként megemlítendő, hogy a zombivá válás végső soron tudományos körökben sem ismeretlen jelenség. 2013 egyik legjobb videojátéka a PlayStation 3 konzolra megjelent The Last of Us volt (tavaly PlayStation 4-re is elérhetővé vált), ebben a zombivá válásért nem valamiféle laboratóriumból kiszabadult vírus volt a felelős, hanem egy gomba. A készítők egy természetfilmből kapták az ihletet: a Cordyceps nevű gombanemzetség élősködő életmódot fajtat, elsősorban rovarokat támad meg, a testükből táplálkozik. Néhány fajtája képes befolyásolni a pórul járt rovar viselkedését, így ráveheti a fertőzött ízeltlábút, hogy a számára megfelelő hőmérsékletű és páratartalmú helyen pusztuljon el.


Zombi apokalipszis

Hirdetés

Néhány nappal ezelőtt rendkívül érdekes webes alkalmazás volt elérhetővé: a Zombie-town USA egy böngészőben futó szimulációs alkalmazás, amellyel a popkultúrából ismert zombifertőzés terjedését szimulálhatjuk az Egyesült Államok területén. Az elkészítéséhez az alkotók az USA 2010-es népszámlálási adatait vették kölcsön (szabadon felhasználható adatokról van szó).


A „játék” rendkívül egyszerű: a bal felső sarokban kedvünk szerint beállíthatjuk a zombik halál/harapás arányát, továbbá azon időtartamot, amely alatt a zombik 1 mérföld távolságot gyalogolnak. Ezután egy kattintással a térképre kell helyeznünk az első élőhalottat, majd indulhat a terjedés szimulációja.
 


Természetesen nem kell túlságosan komolyan venni az ügyes webalkalmazást, hiszen kizárólag a népsűrűség, továbbá a fent említett változók alapján számol. Egyáltalán nem veszi figyelembe például a kormány és lakosság reakcióit, pedig a lépéseik drámaian befolyásolnák a járvány lefolyását. A szimuláció inkább a légi úton terjedő fertőzések terjedésének vizsgálatához használható, mintsem egy zombi apokalipszis modellezésére.


Hová meneküljünk?

A fertőzés terjedésének sebességét sejthetően óriási mértékben befolyásolja a kiindulási pontjának népsűrűsége: egy nagyvárosban feltétlenül futótűzként terjedne a fertőzés, míg ha gyéren lakott településen tör ki a vész, akkor lassabb a tempó. Ez a hatóságoknak és lakosságnak is több időt adna a megfelelő ellenintézkedések foganatosítására.


Viszont a szimuláció arra is rávilágított, hogy az alacsony népsűrűségű, de nagy átmenő forgalommal rendelkező helyek a terjedés szempontjából akár a nagyvárosoknál is veszélyesebbek lehetnek, mivel a közlekedési csomópontoknál a csendben megfertőződött személyek gyorsan szétfutnak a szélrózsa minden irányába.

Hirdetés


Ti mindezek ismeretében hol próbálnátok átvészelni egy zombi apokalipszist?


(Forrás: Mashable | Nyitókép: Gage Skidmore)

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.