Hirdetés

Informatikában is az élvonalban vagyunk



|

A franciaországi szakmai EB-n aranyérmes lett a debreceni IT delegációnk.

Hirdetés

A kétévente megrendezésre kerülő EuroSkills elnevezésű, diákoknak szóló (24 év a korhatár) megmérettetést a legrangosabb európai szakmai erőpróbák között tartják számon. Az idei verseny a franciaországi Lille-ben került megrendezésre 25 ország 450 versenyzőjének részvételével, ahol hazánk 15 kategóriában képviseltette magát.

Hirdetés

Az informatikai siker mellett további 3 szakma legfényesebb díja is magyar kézbe került, valamint két ezüst és 4 bronz érem tette teljessé a Franciaországból elhozott medálok számát (ezen teljesítménnyel nemzetek közötti összesítésben az előkelő 6. helyet szerezte meg válogatottunk).

Hálózatok varázsában

A hétvégén a dobogó legfelső fokát meghódító informatikusaink a debreceni Mechwart Szakközépiskola diákjaként határozták el, hogy részt vesznek a HTTP Alapítvány által szervezett hazai válogatón.

 

A hazai selejtező után a Bora László, Pető Roland és Varga Ákos alkotta csapat delegálta magát a nemzetközi megmérettetésre, ám a verseny előtt még hosszú tanulás várt rájuk, a Cisco Hálózati Akadémián ugyanis 1,5 évnyi intenzív hálózati informatikai képzést kaptak. A háromnapos "küzdelem" pénteken vette kezdetét, a srácok feladata pedig egy összetett informatikai hálózat felépítése és üzembe helyezése volt, melynek a zsűri a biztonsági beállításait is alaposan letesztelte. A magyar srácok mindhárom napon a legmagasabb pontot érték el a mezőnyben, így kétség sem férhetett hozzá, hogy az aranymedál kerül majd nyakukba az összesítés végén.

 

A magyar csapat felkészítését Sisák Zoltán, a HTTP Alapítvány vezetője felügyelte aki a zsűri tagjaként a helyszínen is kivette a részét a fiatal szakemberek értékeléséből. Zoltán kiemelte, hogy László, Roland és Ákos elképesztő mennyiségű munkát végzett a felkészülés során, ami végül minden kétséget kizáróan kifizetődőnek bizonyult. „A verseny során nyújtott teljesítményük alapján kétség sem fért hozzá, hogy jelenleg ez a három fiatalember Európa legjobbja.” – nyilatkozta Sisák úr.

 

A nagyszerű teljesítmény margóján egyébként érdemes még megjegyeznünk, hogy Magyarország májusban elnyerte a 2018-as EuroSkills rendezési jogait, így négy év múlva hazai földön bizonyíthatják rátermettségüket az egyes szakmák legjobbjai.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.