Hirdetés

Ingyenes remek, kis hibával



|

Sok jót mondhatunk el a Gimp fotószerkesztőről, azonban saját automatikus fehéregyensúly-beállító funkciója meglehetősen gyenge. Mesterfogásunkban kipótoljuk a hiányt.

Hirdetés

Telepítés

 

Külső fejlesztő által készített eszköz lévén a fehéregyensúly korrigálására szolgáló szkript nem képezi a Gimp telepítőkészlet részét, azt telepítenünk kell. Szerencsére ez nem ördöngősség, nincs más dolgunk, mint az innen letölthető color-wb-balance.scm állományt a Gimp szkript könyvtárába másolni, mely windows-os rendszer esetében a C:\Program Files\GIMP-2.0\share\gimp2.0\scripts útvonalon található. Mindössze ennyi a telepítés, a Gimp következő indításakor már elérhető lesz az új funkció, melynek segítségével könnyen egyenesbe hozhatjuk digitális képeink színvilágát.

 

 

pipetta0.png

 

 

Fehérpont kijelölése

 

pipetta1.png
Töltsük be az eltolódott színegyensúlyú képet. A Gimp eszköztárában váltsunk a pipetta eszközre, és a szokásos módon, a bal egérgombbal a fotó egy pontjára bökve válasszunk ki előtérszínnek egy olyan pontot, melynek fehérnek vagy szürkének kellene lennie. Ügyeljünk arra, hogy a mintapont ne legyen sem túlvilágított, sem túl sötét, mert az ilyen pontokban nem áll rendelkezésre a korrekcióhoz szükséges információ.

 

A kattintás hatására megjelenik a Színpipetta dialógus a mintához tartozó RGB színalkotók értékeivel. Ha több színalkotó értéke is 100% vagy 0%, akkor valószínűleg túl- illetve alulvilágított pontot választottunk, keressünk egy másik pontot a képen, mely eredetileg fehér vagy semleges szürke lehetett.

 

pipetta2b.png

 

 



 

Color/White-Black dialógus

 

Kattintsunk bárhol a fotó területén a jobb egérgombbal, a felbukkanó menüben indítsuk el a Script-Fu/Color/White-Black Balance pontot. Megjelenik a Color/White-Black dialógusdoboz. A célszínt, amilyennek a referenciapontot látni szeretnénk, hagyjuk fehéren (White). Jobb gombbal kattintsunk a fehér négyszögre és a felbukkanó menüből válasszuk az Előtérszín pontot. Nyomjuk meg a dialógus OK gombját és szinte azonnal megcsodálhatjuk ugyanazt a képet hozzávetőlegesen eredeti színegyensúllyal.

 

 

pipetta4.png

 

A végeredmény magáért beszél, amennyiben nem túl- vagy alulvilágított fehér pontot választottunk (ilyenkor érdemes visszavonni a műveletet és új mintavételezés után próbálkozni.) Aláb egy mintapár, felül az eredeti, alul a javított képpel.

 

whitebalancebefore.jpg

 

 

whitebalanceafter.jpg
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.