Hirdetés

Megvette a magyar Ustreamet az IBM



|

A vételi árat nem hozta nyilvánosságra a vállalat.

Hirdetés

Ma reggel belsős forrásokra hivatkozva a Fortune megszellőztette, hogy az IBM fel kívánja vásárolni az amerikai-magyar Ustreamet. A San Franciscóban székelő, budapesti irodából fejlesztett Ustream volt az egyik első komolyan vehető, élő videostreamingre szakosodott szolgáltatás, azonban a fogyasztói piacon való relatíve sikertelensége miatt az elmúlt években inkább a vállalaton belüli és vállalatok közti kommunikációs megoldásokra fókuszált; részben ennek folytán került még 2014-ben üzleti kapcsolatba az IBM-mel.

Hirdetés


Az IBM ma bejelentette, hogy ismeretlen összegért cserébe megvásárolta a Ustreamet. Az újonnan beszerzett szolgáltatást a Nagy Kék egy tető alá hozza a korábban már bekebelezett ClearLeap (videomenedzsement), Aspera (nagy fájlok mozgatása) és Cleversafe (videotárolás) szolgáltatásokkal, a négyükből pedig megalakul a Cloud Services nevű divízió.


A Fortune forrásai szerint az IBM 130 millió dollárért - olyan 37,5 milliárd forintért - kaparintotta meg a Ustreamet, amely kifejezetten alacsony összegnek tűnik a startupért cserébe, főként mivel az korábban nagyjából 60 millió dollár tőkét szerzett a befektetőitől.


(Forrás: VS.hu, IBM | Nyitókép: Rob Wall)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.