Hirdetés

Padlót foghat a Fitbit



|

110 dolgozó távozik a cégtől, amelynek az árbevétele jelentősen kisebb lesz a vártnál.

Hirdetés

Az okosórák piacát nagy csapás érte az utóbbi évben, de eddig úgy tűnt, hogy a fitneszes karkötők piaca nem áll le. Azonban a Fitbit is bajban van. 

Hirdetés

A várakozásoknak megfelelően leépít a Fitbit, egészen pontosan 110 embert küld el. 2016 utolsó negyedévében ráadásul a vártnál gyengébb volt a termékei iránt a kereslet, ezért a befektetőket külön figyelmeztette, hogy nem lesz kedvező a közelgő jelentése. 

Hivatalosan 572-580 millió dollár között várható a negyedik negyedéves árbevétel összege (február 22-én derül ki), amely jóval alacsonyabb az eddig várt 725-750 milliós értéknél. Ráadásul a harmadik negyedévben kitűzött célt sem fogadta jól a tőzsde, a cég árfolyama 30 százalékot zuhant, és persze most is lejtőre került. 

Egyelőre nem tudni, hogy a Pebble-től átvett szakembereket mennyire érintik a változások, de a Fitbit 200 millió dollárral csökkentené a működési költségeit 2017-ben. 

Azt viszont egyértelműen kijelentette a Fitbit, hogy belép az okosórák piacára. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.