Hirdetés

Panulin Ildikót választották az év informatikai újságírójának



|

Számos kiemelkedő szakember munkásságát ismerték el az NJSZT díjátadóján.

Hirdetés

2016. november 29-én, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) jubileumi, tizedik Digitális Esélyegyenlőség konferenciáján, ünnepélyes keretek között került sor az NJSZT 2016. évi díjainak átadására. Ugyanitt adták át az NJSZT, az IVSZ és az Infotér Kovács Attila-díját az év informatikai újságírójának.


Hirdetés


Az év informatikai újságírója: Panulin Ildikó

Az Inforádió gazdasági rovatvezetője, állandó riportere, és az Adóinfo című tematikus magazin szerkesztője. Panulin Ildikó eredetileg nem informatikai szakújságíró, és nem az elsődleges témája az IT. Ennek ellenére, az elmúlt néhány évben rendkívül sokat tett azért, hogy az informatika és a digitalizáció a közéleti/politikai gondolkodás fókuszába kerüljön.


Panulin Ildikó


Azon kevés rádiósok egyike, aki hajlandó volt extra terheket és feladatokat vállalni azért, hogy egy téma szakértője legyen (IT), hogy bevigye a politikai műsorok mellett a gazdasági, agrár, egészségügyi, de a borászati, sport és jogi adásokba is a digitalizáció kérdéseit. Az Inforádióban ő volt az, aki felkarolta a digitális gazdaság témáját, és nem csak egy konkrét témán keresztül, hanem globálisan dolgozta fel a különféle aspektusokat.


Foglalkozott oktatással, adóval, IoT-val, az ipar 4.0 témával, agrárinformatikával vagy éppen a robotikával. Kiemelten dolgozta fel a digitalizációval és ennek a gazdaság más ágazatokra gyakorolt hatásaival összefüggő kérdéseket. Nem kellett győzködni, hogy ez miért fontos, és ez az eredményeken is látszik.


Komoly evangelizációs szerepet vállalt magára az elmúlt egy évben, ezzel közvetítette a digitalizáció kiemelt szerepének üzeneteit az Inforádió hallgatóinak is. S mivel érzi az irányt, biztosak lehetünk benne, hogy ez csak a kezdet. Köszönjük a munkáját!


A díjat Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója és Kópiás Bence, az Infotér elnökségi tagja adta át.


További kitüntetésben részesült szakemberek:

- 2016-ban Neumann-díjban részesült: Dr. Terdik György és Dr. Vámossy Zoltán
- 2016-ban Kalmár-díjban részesült: Sikné Dr. Lányi Cecília és dr. Vinnai Balázs
- 2016-ban az NJSZT Tarján-emlékéremmel tüntette ki Dr. Sipos Mihályt. Megosztott Tarján-emlékérmet kapott: Dr. Illés Zoltán, Heizlerné Bakonyi Viktória és Dr. Psenák Ildikó
- 2016-ban Kemény János-díjban részesültek: Ferenci Tamás és Dr. Laki Sándor.


Életműdíj

Több évtizedes szakmai tevékenységének, kiváló eredményeinek és a Társaságért végzett munkájának elismeréseképpen a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Életműdíjat adományoz. Életműdíjat kapott Jancsó Ferencné és Lőcs Gyula. Lőcs Gyula november 18-án, élete 81. évében elhunyt.


Díjbizottságunk még életében döntött úgy, hogy a díjat neki ítéli, amellyel most már csak posztumusz tudunk köszönetet mondani munkásságáért.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.