Hirdetés

PlayIT 2014: Várunk titeket!



|

Szombaton, a budapesti SYMA csarnokban megnyitja kapuit a tavaszi PlayIT. A PC World saját standdal is képviselteti magát.

Hirdetés

Április 26-án, szombaton, reggel 10 és este 9 óra között tartják az idei első PlayIT Show-t. A Budapest Game Show örökébe lépő, 2011 óta minden tavasszal és ősszel megrendezett kiállítás és vásár Közép-Európa egyik legnagyobb játékos és IT-eseménye, amely egész napos kikapcsolódást kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A tavaszi PlayIT résztvevői minden eddiginél nagyobb területen, több mint 12 500 négyzetméteren próbálhatják ki a legújabb játékokat, csodálhatják meg az új generációs konzolokat, technológiai újdonságokat, kütyüket. A látogatók érdekes előadásokon, változatos programokon is részt vehetnek, izgalmas újdonságokat és kedvezményes árú termékeket vásárolhatnak meg a kihelyezett standokon, és különféle versenyeken, vetélkedőkön mérhetik össze a tudásukat, ügyességüket.

A PlayIT 2014 rendezői több, a rendezvény területén felállított helyszínen várják a játékos kedvű látogatókat. A GameStar saját színpadot kapott, mi pedig a PC World standján várjuk kedves olvasóinkat. Méghozzá rengeteg érdekességgel: vendégeink többek között az elektromos utcai autók királyát, a Tesla Model S-t is megcsodálhatják majd.

Akciók, akciók, akciók!

Standunkon megvásárolhatjátok a PC World és a Gamestar régebbi és újabb számait, különféle szoftverek, kiegészítők között válogathattok, és ha kedvetek tartja, a Firefox OS-t és a Steam OS-t is kipróbálhatjátok.

A jó hangulatról egy rezidens DJ gondoskodik – és persze az akcióink, amelyek keretében nívós termékekhez – köztük különféle konyhai eszközökhöz, perifériákhoz, DVD-khez és szoftverekhez – juthatnak hozzá az előfizetőink. Most akár Windows 8.1-et vagy Office 365-öt is kaphatsz a lap mellé, meglehetősen kedvező áron.

Akciós termékeinket és előfizetési csomagjainkat megújult webshopunkban is megvásárolhatjátok. Érdemes minél hamarabb ellátogatni a shop.pcworld.hu-ra – annál is inkább, mivel a megrendelt termékeket már szombaton, a PlayIT-en felállított standunkon is átvehetitek.

Tekerj velünk!

Az akciók mellett más érdekességekkel is várunk titeket: köztük a PC World és a Volkswagen közös „Think Blue” slotting versenyével. Ha szeretnél részt venni e nemes – és felettébb környezetkímélő – vetélkedésben, nem kell mást tenned, mint regisztrálni, majd kimenni a PlayIT-re, felpattanni a stand mellett felállított pálya egyik biciklijének nyergébe, és tekerni. A leggyorsabb sprintert limitált szériás PC World pólóval jutalmazzuk, a résztvevők között pedig kisorsolunk egy 320 GB-os Patriot Gauntlet márkájú vezeték nélküli háttértárat.

Összecsapnak a legjobb kódolók

A PlayIT egyik legizgalmasabb eseményének a Microsoft és az Evosoft WTW programozói versenyének fináléja ígérkezik. Az értékes nyereményekért vetélkedő, kétfős csapatok már túl vannak az online selejtezőn, a holnapi döntőn a legjobb pályaműveket benyújtó 16 duó vehet részt. Ahogy felhívásukban a szervezők írták, „a verseny a programozói alapismereteken túlmutat és az sem számít, hogy a kódodat egy olyan gépen fejleszted, ami önmagában képes működtetni egy űrállomást vagy éppen egy ezer éves notebookon. Mindössze az számít, hogy kinek lesz a legjobb ötlete és stratégiája és hogy képes-e azt megvalósítani a gyakorlatban C# nyelven”.

A versenyre több olyan páros is jelentkezett, amelyek tagjai kimagasló szakmai tudásuk mellett színes egyéniségükkel is felhívják magukra a figyelmet. Köztük Csajtai Péter és barátja Fülöp Dávid. 

Hirdetés

Péter a maga kétméteres magasságával szó szerint kimagaslik a mezőnyből. Bélapátfalván született, eredetileg 3D-animátor szeretett volna lenni, csak később döntött úgy, hogy programozást hallgat az egyetemen. Nem először indul a WTW-n, tavaly a harmadik helyet csípte el.

Dávid írónak készült. Talán ez az oka annak, hogy – ahogy társa fogalmaz – „néha rímekben kódol”. Bölcsész lelke ellenére kemény legény: 15 éve karatézik, és a legnépszerűbb sci-fi podcast egyik műsorvezetője. Péterhez hasonlóan ő is indult már a WTW-n: néhány éve egy mesterséges intelligencia programmal negyedik helyezést ért el.

Színpompás programparádé

A PlayIT hagyományaihoz híven idén tavasszal is számos programmal és versennyel várja a látogatókat. A SYMA Csarnok területén felállított öt színpadon többek között Xbox One, PlayStation 4, Titanfall és Infamous: Second Son bemutatókon, Leauge of Legends és Dota 2-versenyen, valamint érdekes szakmai előadásokon vehettek részt, de a távol-keleti mangák és animék, a népszerű nyugati képregények, rajzfilmek, videojátékok karaktereinek bőrébe bújt szerepjátékosok, a cosplay szerelmesei sem hiányozhatnak majd az eseményről.

A GameStar színpadán is nagy lesz a sürgésforgás. Testvérlapunk szerkesztői többek között kinectes reggeli tornával, retrosarokkal és virtuális flipperversennyel, Fruit Ninja vetélkedővel és offline kvízekkel készülnek, a délután 4 órakor kezdődő Late Night Live Arénában pedig EndreMan, Nightwolf, Daev, Sirius és persze a „porondmester”, HP vár titeket a legbetegebb hírekkel, élő kérdésekkel és őrült válaszokkal.

Helyszín:

SYMA Csarnok, A és B épület
1146 Budapest, Dózsa György út 1.

Időpont:

2014. április 26, 10:00-21:00

Jegyárak:

Egész napos belépőjegy: 2500,- Ft
Délutáni jegy: 1800,- Ft

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.