Hirdetés

Processzormagok száma miatt perlik az AMD-t



|

Egy csoportos per résztvevői szerint megtévesztő a Bulldozer magszáma.

Hirdetés

Eddig is éppen elég gondja volt az AMD-nek, most még bíróságra is járhatnak majd a vállalat ügyvédei. Egy az USA-ban pár napja kezdeményezett csoportos per sértettjei szerint a gyártó megtévesztette őket a Bulldozer architektúrát használó processzor specifikációival és reklámozásával, ugyanis a kérdéses központi egységek a hirdetett 8 helyett effektíve csak 4 processzormaggal rendelkeznek.

Hirdetés


Ennek az adja az alapját, hogy az AMD mérnökei egy mára megbukott felépítés mellett döntöttek: a Bulldozerben fizikailag 8 darab processzormag található, azonban ezek kettesével modulokba össze vannak párosítva. A modulokon belül található magok ugyan mind különálló erőforrásnak tűnnek az operációs rendszer számára, ám valójában több tekintetben azonos erőforrásokon (például lebegőpontos egység) osztoznak. Ennek következtében a vád szerint a processzorok nem képesek egymástól teljesen függetlenül dolgozni, szimultán 8 utasítást végrehajtani.


A vád szerint ezt a tényt az AMD nem csak hogy nem tette nyilvánvalóvá, de konkrétan azt a benyomást keltette a Bulldozer architektúrás termékeiről, hogy azok "valódi" nyolcmagos processzorok. Egyelőre nem tudni, hogy a felperesek mennyi kártérítést szeretnének kisajtolni a gyártóból.

(Forrás: Ars Technika)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.