Hirdetés

Sony Ericsson Xperia X10 mini teszt: kicsi a bors



|

Amilyen aprócska, annyira magával ragadó az X10 mini.

Hirdetés

Small is the new big. Nem angol nyelvű közhelyszótárral akarjuk cikkünket kezdeni, de valahogy mégis ezek jutnak eszünkbe, mióta az X10 mini megérkezett a szerkesztőségbe. Amikor ez megtörtént, körbevittük, megmutattuk mindenkinek és az apróság útját nagy sóhajok, „jajj, de cuki!", „milyen kis aranyos!", és „wow, akarok egy ilyet!" felkiáltások kísérték. Igen, ebben hímnemű kollégák is benne foglaltatnak.

 

A teszt elolvasása előtt, közben, után nézze meg videónkat is

 

Sebtében be is kapcsoltuk és az első percekben érzékelhető volt a sebességnövekedés, illetve a kijelző barátságosabb volta. Hogy ez pontosan mit jelent, az a cikkből kiderül, illetve a végére talán az is egyértelmű lesz, mi kell ahhoz, hogy ne legyünk elégedetlenek az Android 1.6 miatt, és ne hiányozzon a multi-touch.

 

Minimájzer

 

A nagytestvérrel (Xperia X10) nem voltunk tökéletesen megelégedve, hiszen az előbb emlegetett hiányosságok a nagyméretű kijelzőn még jobban felerősödtek, de azokon túl több dolog is volt, amivel nehezen tudtunk megbarátkozni. Volt már olyan mobil a telefonok történelmében, aminek a második, kisebb kiadása jobban sikerült, és ha ezt az X10 esetében nem is lehet egyértelműen kijelenteni, az biztos, hogy a X10 mini sokkal inkább a szívünkhöz nőtt, mint az X10.

 

 

 

 

Indulásra kész az X10 mini (a képekre kattintva galéria nyílik)

 

Az X10 minit tehát senki sem tudta szó nélkül hagyni, mert annyira valószerűtlenül, már-már merészen kicsi, ami mostanában igen ritka a piacon. Tulajdonképpen alig nagyobb (maximum) vastagabb egy gyufásdoboznál, ami a használatban egyáltalán nem jelentkezett hátrányként. Mert az X10 mini kicsi, direkt kicsi, nem véletlenül lett az, és szerencsére a kezelőfelület tökéletesen leköveti, segíti a mindössze 2,55 colos képernyőn való matatást.

 

 

 

 

Az akku kiemelését jobb, ha a szervizre bízzuk

 

De a kezelőfelület újdonságai, egyediségei előtt nézzük meg, mi fért rá erre a kicsi készülékházra. Az a helyzet, hogy tulajdonképpen minden, amire szükség lehet: kissé szokatlan módon alul található a 3,5 mm-es jack, és ide tervezték a microUSB csatlakozót is, amit egy gumiajtó véd (rövid körömmel nagyon nehéz felnyitni). A baloldal teljesen üres, felül mindössze a be/kikapcsoló található, jobbra pedig a hangerőállító, illetve a dedikált kameragomb, amit az X10 után szerencsére itt sem kell nélkülözni.

 

 

 

 

A dedikált kameragomb szerencsére itt is megtartott pozícióját

 

Ha szemből nézzük az X10 minit, akkor a nagytestvér tökéletes másolatát látjuk: ugyanaz a stílus, ugyanazok a kezelőszervek (alul három gomb: home, menü és visszalépés), sőt, egy miniatűr állapotjelző LED és egy fényérzékelő is elfért a hangszórócsík két oldalán. A kicsit gumiszerű műanyaggal borított hátlapon az 5 megapixeles kamera (mellette a külső hangszóró csíkja), és a hozzá való fotófény található. A hátlapot oldalt kell megkezdeni a lefeszegetéshez és ekkor férünk hozzá a SIM-foglalathoz, illetve a microSD kártya helyéhez. Itt derül ki az is, hogy az akkumulátor házilag nem cserélhető, amire valószínűleg konstrukciós okok miatt volt szükség. Amennyiben az akku elromlana, elhasználódna, úgy azt bármelyik Sony Ericsson szerviz kicseréli.

 

 

 

 

Balra a microUSB csatlakozó gumiajtaja, mellette a 3.5 mm-es jack

 

És akkor ismét a méretekről: a kiterjedéséhez képest meglepően nehéz az X10 mini, de ezzel együtt annyira kicsi, hogy gyakran észre sem vehető, ha valaki telefonál vele. Egy nagyobb marokban teljesen megbújik és bátran zsebre vágható. A kidolgozottság és az anyaghasználat ugyanolyan magas szintű, mint az X10 esetében volt: minden illesztés tökéletes, nincs semmiféle hanyagság ezen a területen. A méretek nem akadályozzák, vagy esetleg gátolják a használatot, a telefonálás könnyedén megoldható még akkor is, ha valaki nagy kezekkel, ujjakkal rendelkezik.

 

 

Ötletes kezelőfelület

 

A legnagyobb „fun" faktor kétségkívül a kisméretű kijelzőre szabott kezelőfelület. Nem görcsöltek a fejlesztők, nem akarták ugyanazt adni, amit az X10 esetében könnyedén tudtak teljesíteni. Átvették viszont azt, ami ott működött, megtoldották pár elmés megoldással: kész is a jól használható kezelőfelület. Itt is több nyitóképernyővel gazdálkodhatunk, de a méretkorlátok miatt egy képernyőre csak egy widget fér ki. Ezek kezelése rém egyszerű: a Menü gomb megnyomása után a rövidítések miatt kissé érthetetlené vált „Alk. felül. rendez." gombra (ebből azonnal kiderül, hogy az X10 mini is magyar nyelvvel érkezik a piacra) kell nyomni és máris törölhetővé válik az aktuális widget. Utána az „Alk. felül. hozzáad." következik, aminek következében megnyílik egy 10-es alkalmazás lista - ezek közül válogatva tehetünk ki egy új widgetet a képernyőre.

 

 

 

 

A nyitóképernyő is sokoldalú, a főmenü pedig jobbra lapozható

 

Az igazi újdonság mégsem ez, hanem a képernyő négy sarkába elhelyezett gyorsgombok, amelyek szintén szabadon konfigurálhatók. Erre a négy helyre a menüből bármelyik programindító ikon, vagy alkalmazás kihelyezhető egyetlen mozdulattal. És ha már a menüt emlegetjük: a főmenü ikonjai nem lefelé építkeznek, ugyanis egy képernyőre maximum 9 ikon fér ki (3x3-as elrendezésben) és ha a többihez akarunk hozzáférni, akkor itt is jobbra kell lapozni. Mindkét megoldás kifejezetten gyorssá, hatékonnyá tette életünket az X10 minivel, ami egy ekkora méretű panelnél bravúros teljesítmény, és egyébként kevés érintőképernyős mobilról mondható el.

 

 

 

 

Minden elem átrendezhető, variálható


Android 1.6

 

Ahogy az eddigiekből már kiderülhetett, az X10 mini a mára elavultnak számító 1.6-os Androidot használja. Míg az X10-nél a Timescape, a Mediascape csak csikorogva állt össze egy egésszé a kijelzőn, addig az X10 minin a rendszer kerek egésznek érződik, minden stimmel. Ebben nagy szerepe van az előbb taglalt UI változtatásoknak és annak, hogy öröm használni ezt az aprócska mobilt. A felületek, ikonok, gombok azonnal, pontosan, szinte késlekedés nélkül reagálnak érintésünkre, minden úgy és addig pörög, gördül, lapoz, ameddig mi szeretnénk. A kezelőfelület még a látványos áttűnések, animációk megtartásával is bőven használható marad, ha pedig ezeket letiltjuk, akkor pár töredék másodperccel még jobb eredményt préselhetünk ki a telefonból.

 

 

 

 

Balra az ötletes billentyűzet, jobbra pedig a Timescape

 

Az 1.6-os rendszer (ennek 2.1-esre frissítése valamikor a negyedik negyedévben várható) magyarítva kerül a vásárlókhoz, bár több olyan eleme van a menünek, és a programoknak, amelyek meglepetésszerűen angolul kerülnek elénk. Több alkalmazást kapunk előre telepítve, amelyek között ott vannak az olyan megszokott elemek, mint a Gmail, Gtalk, Market, Facebook és YouTube kliens, Google Maps, egy Neoreader nevű vonalkód leolvasó, Wisepilot a navigáláshoz, valamint egy RoadSync nevű alkalmazás, ami a MS Exchange ActiveSync protokoll (naptárbejegyzések, kontaktok, e-mailek) használatához szükséges. Adataink szinkronizáláshoz használhatjuk még a Sony Ericsson saját fejlesztésű Sync applikációját, sőt, a számítógépre telepíthető PC Companion nevű szoftver is használható, ami egyébként az X10-hez is jó.

 

 

Új elem, hogy két játékot is megtalálhatunk az X10 mini memóriájában, amelyek közül a logikai, kockaterelgetős edge csak három pályát engedélyez, utána meg kell vásárolni a teljes játékot. A legnagyobb meglepetés azonban a casual játékokra szakosodott PopCap Games (Bejeweled, Plants vs. Zombies) Peggle nevű játékának teljes verziója, aminél szórakoztatóbb és ezzel együtt akut függőséget okozó ügyességi játékot nehéz elképzelni. A PC-s változattal is rendelkező játékban a narancssárga golyókra kell célozni, egy kicsit a faltörő játékokra hasonlító rendszerben, azzal a különbséggel, hogy itt felülről indítjuk a golyót, és kilövés után ügyességünkön és persze a szerencsén múlik, hogy mennyit tudunk leszedni. A játék a Marketen az ingyenes tartalmak közt sem található meg, ezért telepítése nagyon kedves gesztus a gyártó részéről.

 

 

 

 

A kamera a Sony Ericsson Cybershot modellekhez méltó képeket készít

 

Böngésző, kamera

 

Azt gondoltuk a teszt előtt, hogy ezen a kicsi kijelzőn egyszer sem fogunk böngészni, de nem így lett. Gyakran neteztünk az X10 minivel, aminek oka, hogy a weboldalak betöltése, tördelése ugyanolyan gyorsan ment, mint a nagytestvérnél, valamint a böngésző kezelőfelülete is átgondolt, praktikus. Ennek egyik legfontosabban és legjobban sikerült eleme a szövegbeviteli mező, amit a mellékelt képernyőfotón is jól látható. Nincs ugyan teljes QWERTY (nem is férne el), sőt, még csak fektettet nézet sincs, mégis az oldalra elhelyezett, numerikus karakterek, illetve szimbólumok, hangulatjelek váltásához szükséges gombok annyira jól pozicionáltak és egyértelműek, hogy a gépelés gyors és hibamentes.

 

 

 

 

Itt már a fehér hátlappal folytatódott a fotózás

 

Multi-touch nincs, de ekkorka felületen nincs is rá szükség - míg az X10-nél sírtunk utána, itt eszünkbe sem nagyon jutott, hogy használni kellene. A nagyításhoz az érintés után megjelenő +/- jelek szolgálnak, vagyis a máshol megszokott, duplán „odabökés" sem vethető be. A bal alsó sarokban feltűnő, négyfelé mutató nyíllal jelzett gombot megnyomva viszont az áttekintő nézet jelenik meg egy téglalap alakú nagyítóval, amivel egy nagyobb weboldalon könnyedén ki lehet keresni, ami bennünket érdekel. Csak a rend kedvéért említjük meg, amit olvasónk valószínűleg már sejt: flash támogatás nincs, így aki ilyen videókat akar nézni, annak a(z egyébként tökéletesen, gyorsan működő) YouTube kliens marad megoldásként. Jegyzőkönyvbe kívánkozik azért az is, hogy a meglehetősen alacsony képernyőfelbontás miatt a weboldalak feliratai, karakterei helyenként bonyodalmasan voltak leolvashatók, és nehezen találtuk meg azt a nagyítási fokozatot, ahol áttekinthető és olvasható is volt az oldal egyszerre.

 

 

 

 

Ilyen minőségű fotó is készíthető az X10 minivel (makro mód)

 

A kamera kezelőfelülete konzekvensen követi a négy sarokban elhelyezett gyorsgombok sémáját, ami ismét csak az átgondoltságról tanúskodik. A kamera gomb megnyomása után egy érintéssel beállíthatjuk a felvételi módot, aktiválhatjuk, vagy letilthatjuk a vakut, válthatunk videomódba, vagy megnézhetjük az addig elkészült képeket. Ennél több lehetőségünk nincs, vagyis aki fotózás előtt szívesen bíbelődik a fehéregyensúly, expozíciós módok, és a különböző effektek között, annak erre most nem lesz lehetősége. Ezeket a hiányosságokat bőven ellensúlyozza a képminőség, ami hű a Sony Ericsson hagyományaihoz, így tiszta, részletgazdag, bár színeiben kissé túlságosan is eltúlzott fotókat kapunk.

 

 

Egyéb tapasztalatok és vélemény

 

A külső hangszóró erősen is tisztán szól, amire nagy szükség van, mert a rezgőmotor viszont nagyon gyenge. Nyilvánvalóan ez is összefüggésben van a méretekkel, így nem is lehet benne nagy teljesítményű motor, de ennek az volt a következménye, hogy még az övön hordott tokban sem vettük észre, hogy csörög a mobil.

 

 

 

 

Tényleg aprócska az X10 mini

 

A tesztcsomagban több színű hátlap is megbújt (lásd fotógaléria), amelyek közül a vásárló egy színeset és egy feketét fog kapni. A színes attól függ, hogy mely szolgáltatónál vásárol, így T-Mobile ügyfélként egy pink, Vodafone előfizetőként egy piros, a Telenor választásával pedig egy fehér és egy lime (amennyiben a szolgáltató beveszi a kínálatba) színű hátlap lesz a plusz juttatás. A készülékhez jár egy 2 GB-os microSD memóriakártya, és érdekes értékesítési stratégia, hogy aki függetlenül vásárolja meg, az egy távirányítós headsetet (MH810), illetve a véletlentől függően a fekete hátlap mellé egy piros, vagy lime hátlapot kap a csomagba.

 

 

 

 

Impozáns színválaszték

 

Az akkumulátor az első napokban meglepően jól teljesített, de amikor állandóra bekapcsolva hagytuk a Wi-Fi modult, azonnal drasztikusan csökkent a készenléti idő. Ez igaz bármilyen egyéb rádiós modulra, vagyis az a tanácsunk, hogy nem akarjuk naponta tölteni, akkor érdemes odafigyelni, mi aktív a készülékben. Ha ez az óvatosság megvan, akkor másfél, két napig is ki lehet húzni az X10 minivel.

 

 

 

 

Szerkesztőségünk legújabb kedvence, az Xperia X10 mini

 

Kellemes meglepetést okozott a Sony Ericsson az X10 után, hiszen a presztízséhez, árához képest sok hibával rendelkező csúcsmodell fényében nem sokan fogadtak volna arra, hogy az Xperia szériában lehet újat mutatni. Az X10 minivel ez sikerült, méghozzá egy, a trendeknek teljesen ellentmondó, valószerűtlenül kicsi, de mégis remekül használható, stílusos, érintőképernyős mobillal. Kicsit múltidéző hatása is van az X10 mininek, hiszen aki annak idején (T sorozat) rajongott a SE aprócska készülékeiért, az most egy modernebb formában, sokkal nagyobb tudással ismét átélheti az akkori élményeket. Ezek után türelmetlenül várjuk a QWERTY-billentyűzetes verziót, az X10 mini prót.

 

Sony Ericsson Xperia X10 mini:

 


 

 

 

 

Ár: 60-70 ezer Ft
Forgalmazó: Sony Ericsson Magyarország
Web: http://hopp.pcworld.hu/7065

 

Előny: kicsi, kezes; a méretekhez igazított kezelőfelület; nem túlérzékeny panel; kiváló képminőség; plusz hátlap; a mérethez képest minimális kompromisszumok; Peggle!

 

Hátrány: gyenge vibramotor; weboldalak nehezebb olvashatósága; nincs Mediascape; leegyszerűsített kezelőfelület a kameránál; az akku saját kezűleg nem cserélhető;

 

Teljesítmény: 4/5
Felszereltség: 4,5/5
Ár/érték arány:4,5/5

 

Termékjellemzők:

 

2G hálózat: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900
3G hálózat: HSDPA 900 / 2100, HSDPA 850 / 1900 / 2100
Méretek: 83 x 50 x 16 mm, 88 g
Kapacitív érintőképernyő, 240 x 320 pixel, 2,55 hüvelyk
Karcálló kijelző, gyorsulás-, távolságérzékelő, Timescape UI
3,5 mm audio jack
128MB belső memória
microSD-vel bővíthető (max. 16 GB) 2 GB a csomagban
EDGE, 3G, HSDPA (7.3 Mbps); HSUPA (2.0 Mbps)
Wi-Fi 802.11b/g
Bluetooth 2.1 (A2DP)
microUSB 2.0
Kamera: 5 MP, 2560х1920 pixel, autofókusz, LED vaku (geo-tagging)
Videó: VGA@30fps, video fény
Előlapi kamera: nincs
Android OS 1.6
Qualcomm MSM7227 600MHz processzor
Sztereó FM rádió (RDS)
Színek: Pearl White, Black, Pink, Lime, Red, Silver
GPS A-GPS támogatással
Google Search, Maps, Gmail, YouTube, Calendar, Google Talk
TrackID zenefelismerés
950 mAh Li-Po akkumulátor

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.