Hirdetés

Te melyik gyakornoki programot díjaznád?



|

A leendő gyakornokoknak tiszta és őszinte képet kell kapniuk arról, hogy mit várhatnak egy adott pozíciótól. Ebben nyújt segítséget egy fiatal csapat kezdeményezése, a Colibri Internship Awards.

Hirdetés

Tengernyi lehetőség közül választhatnak a pályájuk legelején álló fiatalok, amikor kikerülnek a munkaerőpiacra. Ez különösen igaz azokra, akik a Tech ágazat (IT, elektronika, telekommunikáció) valamely szférájában szeretnének elhelyezkedni. Ha egy gyakornoki program jól működik, az mindkét fél számára kedvező. A fiatalok élesben próbálhatják ki az egyetemi évek alatt szerzett tudást, miközben a munkáltató új perspektívákkal és gondolatokkal gazdagodik, illetve gyakran hosszú távon is minőségi, lojális munkaerőre talál. A Colibri Internship Awards program azzal a céllal jött létre, hogy a csatlakozó cégeket belülről megvilágítva egy olyan mindenre kiterjedő képet biztosítson a leendő gyakornokoknak, amely alapján könnyebben választhatnak a felkínált lehetőségek közül.

 


A szervezők a cégeket három eltérő szemszögből mutatják be, hogy átfogó képet adjanak az adott pozícióról, programok kínálta fejlődési lehetőségekről, segítségül hívva a cég egy jelenlegi gyakornokát, korábbi gyakornoki státuszból állandó pozícióba lépett munkatársát és területi vezetőjét. A velük készült interjúk betekintést nyújtanak mindennapi tevékenységeikbe és a cégek működésébe.

 

Hirdetés


Mindezen túl a Colibri oldalán képriportok formájában bemutatásra kerül az egyes cégek irodai légköre is a tárgyalóktól a konyhán át a munkaállomásokig. A vállalatok ismertetése mellett díjazzák az egyes kategóriák legkiemelkedőbb képviselőit. A nyerteseket egy 12 tagú zsűri választja majd ki, amely a HR szakma neves képviselőiből és egyetemi diákszervezetek vezetőiből áll. Döntéseiket olyan szempontok alapján fogják meghozni, mint a hosszú távú fejlődési potenciál, a gyakornokok kiválasztási folyamatának értékelése vagy a programban résztvevők elégedettsége. A végső győztesek kiválasztásában szerepet kap a közönség is, vagyis a gyakornoki lehetőségre pályázó fiatalok.

 



A projekt kiemelten foglalkozik a Tech ágazattal (IT, elektronika, telekommunikáció). Ezen a szekción belül olyan cégek gyakornoki programjai versengenek egymással, mint például az üzleti szoftverek és alkalmazások területén piacvezető SAP vagy a T-Systems International magyarországi leányvállalata, az IT Services Hungary. A Colibri Internship Awards segít abban, hogy a szektorban lévő cégek is mint munkahely mutatkozhassanak be, így a leendő gyakornokok átfogóbb képet kaphatnak felépítésükről és működésükről.

Bővebb információ: awards.joincolibri.com

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.