Hirdetés

Több e-könyv fogy, mint papír alapú



|

Immár az elektronikus könyvek nem csak a keménykötésű, hanem a puhafedeles társaikat is megelőzik az Amazon eladásai alapján.

Hirdetés

A tegnapi napon az Amazon közzétette friss pénzügyi jelentését, amelyben egy meglehetősen érdekes tényre bukkanhatunk. Az év eleje óta ugyanis a vállalat minden századik puhafedeles könyv mellett 115 darab e-könyvet értékesített, tehát áruházukban már minden tekintetben több digitális kiadvány fogy, mint hagyományos.

 



Eddig ezen kijelentés csak a drágább, keményfedeles kiadványokra volt jellemző, amely részterületen az elektronikus könyvek már múlt nyáron előzni tudtak. Azóta a két változat között tovább nőtt az olló, immár háromszor annyi Kindle könyvet adnak el, mint keménykötésűt.

Az Amazon beszámolója alapján emellett több millió Kindle olvasót tudtak eddig értékesíteni, és ezzel a harmadik generációs Kindle a bestseller listán megelőzte a Harry Potter és a Halál ereklyéi című könyvet. Habár pontos összeget nem tudni, elemzők körülbelül 8 milliós értékesítési darabszámot tartanak valószínűnek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.