Hirdetés

Top fejhallgatók 20 ezer forint felett



|

Hasznosak a fej-, és fülhallgatók, hiszen segítségükkel elmenekülhetünk a rohanó világ zajától . Következő írásunkban olyan darabokat mutatunk be, amelyekkel érdemes “menekülni”.

Hirdetés

Napjainkban a személyes szférát mindenki értékeli, és igyekszik a lehető legfejlettebb eszközökkel védelmezni. Tesztünkben olyan hardverekről lesz szó, amelyek nem tesznek kárt a betolakodókban, pusztán valami kellemes hangot árasztva elszigetelnek tőlük bennünket. Igen, ezek a fejhallgatók, és nem is akármilyenek... A tesztkészülékek között válogatva először a húszezer forintos fülesek közül szerettük volna összeállítani a tesztalanyok sorát, de amint átláttuk a kínálatot, rájöttünk, hogy az ezen az árszinten mozgó fülesek még nem biztos, hogy jobb alternatívát kínálnak a kiabáló gyerekeknél, akik elől a zene tengerébe szeretnénk meríteni a fejünket.

 

 



Kiket tesztelünk mi?

Így arra jutottunk, hogy a válogatás alapjaként megmarad a 20 000 forintos ár, azzal a pici változással, hogy a felső összeghatárt nyitva hagyjuk, és a forgalmazókra bízzuk a dolgot. Azt kértük tehát tőlük, hogy adjanak olyan készüléket, amelynek Ár/érték aránya szerintük megfelelő. Ezek után aztán meg is jelentek nálunk a 70, sőt 110 000 forintos készülékek, de ez szerintünk nagyon szerencsés, hiszen így lehet igazán komoly összehasonlítást végezni.

Az egyetlen komoly kikötésünk a tesztkészülékekkel szemben az volt – az alsó árhatárt kivéve természetesen –, hogy teljes fület lefedő típusnak kellett lenniük. Fülbedugós hardverekkel tehát ez alkalommal nem foglalkoztunk, pedig azok között is található a piacon néhány megoldás a kiválasztott árkategóriában. Akad viszont tesztünk szereplői között egyaránt nyitott és zárt rendszerű fejhallgató – mindkét rendszernek megvan a maga előnye.

 

 

 



A zárt rendszerűek, mint azt nevük is mutatja, a membrán mögött zártak, így egyrészt nem engedik be a külvilág zaját, másrészt a kollégáinkat, családtagjainkat sem traktáljuk így a zenei ízlésünkkel. Ez a rendszer a kialakításánál fogva kicsit erősebb mélyhangokat eredményez – hangsúlyoznánk, hogy nem mélyebbeket, csak erősebbeket. Éppen ezért van az a zenei stílus, ami pont az ilyen készülékeket „kedveli”; egy-egy hiphop szám meghallgatásával például már rá is lehet érezni e típus előnyeire.

A nyitott rendszerű fülesek viszont, mivel több terük van a mozgásra, pontosabb, élethűbb hangokat tudnak előállítani. Erre főleg klasszikus zenénél, illetve jazzt hallgatva lehet nagy szükség, de természetesen a legfontosabb szempont a zenehallgató ízlése, így előfordulhat, hogy az itt levezetett okfejtést sületlenségnek találja a kedves olvasó, aki mélyhang-kiemeléssel szereti hallgatni Tony Benettet, vagy éppen ki nem állhatja, amikor Ludacris dallamos balladáit elnyomják a túlzó mélyek.

A tesztelés menete

A teszteléshez két jelforrást használtunk. Az egyik egy Technics SL-P8-as CD-lejátszó, amelynek fejhallgató-kimenete olyan szépen ereszti át a hangokat egy-egy jobb – természetesen nem írott – lemezről, hogy olyat ritkán hallani még manapság is. A másik pedig egy iPod Nano, amelyet alaposan telepakoltunk veszteségmentesen tömörített zenékkel.

A CD-lejátszón Dave Brubeck örökéletű Take Five-ját hallgattuk ronggyá, valamint Loreena McKennitt Live in Paris and Toronto című albuma pörgött minden alkalommal. Az iPodról Dr. Dre és Snoop Dogg Next episode című száma, valamint a Metallicától a One szólt, csak hogy egy rockszám is szerepeljen a csapatban. Igyekeztünk tehát a lehető legtöbb nézőpontból „szemügyre venni” a készülékeket, nehogy úgy tűnjön, hogy a lejátszott zenékkel eleve korlátozzuk a csoportot.

 

 

 



Pioneer SE-A1000

Külső:  A tesztet a legolcsóbbtól a legdrágább termék felé haladva végeztük – 22 990 forintos árával a Pioneer SE-A1000-es készüléke érdemelte ki az első helyet. A dobozát kibontva egy meglepően nagy és dekoratív fülessel nézhetünk farkasszemet. Fülrészének fekete, fémhálós hátoldalába két-két csuklóval kapaszkodik a kerete, amely gumírozott szalaggal állítja magát a megfelelő fejmérethez. Szövetpárnái, valamint nagy mérete rendkívüli kényelmet garantál, aminek csak az szabott határt, hogy a gumírozott szalag lanyhulása miatt idővel valószínűleg egyre lejjebb fog csúszni a fülünkről. A készülék vezetéke extrémen hosszú, nincs az a nappali, amit ne érne át könnyedén a szövetborítású, fekete kábel, amelyen a csatlakozó természetesen aranyozott.

 


 

Hangzás: Az A1000-es nyitott rendszerű fejhallgató, így természetesen a CD-ről játszott zenékkel hozhattuk ki belőle a maximumot. Ezt meg is tettük, és rögtön meg is lepődtünk. Már a teszt legolcsóbb készüléke is olyan zeneiséggel szolgálta meg bizalmunkat, amilyet csak egy árkategóriával feljebb reméltünk. A magasak csilingelőek, a mélyek pontosak. Komolyan megijedtünk, hogy egy ilyen kezdet után hova tud még fejlődni a dolog, és mit fogunk írni a többi fülesről, ha már az első darab így elbűvöl minket. A Pioneer előadásában a hiphop is nagyon élvezhető, a Metallica pedig közepes hangerőn is remek. A fülesnek egyedül talán a közepei sikerültek a kelleténél kicsit csattogósabbra, és a tere volt egy kicsit szűk, de hát ez tulajdonképpen csak a profi kategória előszobája.

 

Ár: 22.900 forint

Kivitel: nyitott

Frekvenciamenet: 10-30.000 Hz
Külalak: 3
Hang: 3
Ár/érték: 3
Előny: nagyon hosszú vezeték (6 méter)
Hátrány: manuálisan nem állítható a méret

Philips/O’Neill The Strech

Külső: A holland szórakoztatóelektronikai gyártó a hullámlovas-ruházat fenegyerekével, az O’Neill-lel közösen dobott piacra egy fej/fülhallgató-kollekciót, amelynek egyik darabját tisztelhetjük e versenyzőben. A hivatalos álláspont szerint az O'Neill a strapabírási ismereteit, a Philips pedig a hangminőséget adta be a „közösbe”, így jött létre ez a termékvonal. A zsinórzat szinte elnyűhetetlen textilharisnyát kapott, így a fejhallgatónk például kirándulás vagy sport közben sem sérülhet meg, nem szakad el a zsinór és nem csomózódik össze.

 

 

A füleshez a zsinórozás oxigénmentes rézzel készült és egy toldattal bővül, ami megvédi az extrém mozdulatok közbeni rángatásoktól a vezetéket, mert feszítés hatására kiold. Felmerülhet a kérdés, hogy mégis mikor érik ilyen behatások a fejhallgatót, de nem is kell messzire mennünk a válaszhoz. Elég, ha a gyermekünk, kutyánk átrohan köztünk és a hifink között, miközben épp a Carmen nyitányát hallgatjuk komoly átéléssel. Ekkor az oldalirányú rántás nem tépi le a fejünkről a szereléket, és a hifit sem feltétlenül rántja le az állványról, hanem egyszerűen kiold a toldat, és már szabad is az út, kikergethetjük kis kedvencünket a világból.

Hangzás: E tekintetben a Strech nem mutat olyan kirívó tulajdonságokat, mint azt a külseje alapján gondoltuk volna. Zárt rendszerű mivoltából kiindulva kicsit csal a mélytartományban, de ez természetes. A közepe és a mélye picit sem zavaró, de nem is igazán hozza lázba az embert. Ez a fejhallgató egy tipikus útravaló, mint azt a strapabíró vezetéke is mutatja. Beleakadhat a kilincsbe, becsípheti az ajtó, akkor sem fog szétszakadni. A metró közönsége sem fogja hallgatni a zenénket, és azért mi is élvezni fogjuk a dolgot.

Ár: 29.900 forint

Kivitel: zárt

Frekvenciamenet: 12-24.000 Hz

Külalak: 4
Hang: 3
Ár/érték: 3
Előny: strapabíró kialakítás
Hátrány: picit egyszerű hangzás

Bose AE2

Külső: Ezen fejhallgató gyártója, az amerikai Bose professzionális megoldásairól ismert. A hangosítás terén szerzett tapasztalataiknak hála a cég hangrendszereit olyan helyeken használják, mint például a sixtusi kápona vagy a NASA űrhajói. Ezért talán nem is meglepő, hogy a cég fejhallgatójától is többet vár az ember, mint egy átlagos darabtól. Külsőre ez be is jött, mert az AE2-es már eleve jóval kompaktabb, mint a teszt többi darabja. Kisebb mérete ellenére nagyon kényelmes darab, és az sem utolsó érv mellette, hogy ez a hardver néz ki a legkevésbé viccesen egy utcán sétáló ember fején. Nem túl nagy, nem túl feltűnő, és – zárt rendszerű lévén – nem is nagyon zavarja a környezetünkben élőket. Elforgatható fülrészének köszönhetően a Bose fülese kis helyen elfér, így ha éppen nem használja az ember, könnyedén elfér egy zakó zsebében is.

 



Hangzás: Ez egy kicsit meglepő vélemény lesz: a Bose nem tud semmi különöset, de ez benne a nagyszerű. Teszi a dolgát, ahogy azt egy igazi profitól elvárná az ember. Jazzt hallgatva kiváló és pontos hangzást kapunk tőle, ami ugyan elmarad a tesztgyőztes készüléktől, de csak alig. Hiphopon viszont veri a tesztgyőztest és a hiphop kategória győztesének sarkát tapossa. Igazi mindenevő, és még iPodunkon tárolt MP3 zenéink minőségét is olyan érdekesen közvetíti, hogy azoknak nem a hibáit, hanem erősségit emeli ki.

Ár: 41.900 forint

Kivitel: zárt

Frekvenciamenet: n.a.
Külalak: 4
Hang: 4.5
Ár/érték: 4.5
Előny: kompakt méret, összehajtható
Hátrány: kicsit gyenge, vékony vezeték

Sennheiser HD598

Külső: Mindenképpen otthoni darab a Sennheiser versenyzője. Robosztus és nyílt rendszerű, a vajszínű dizájn az enyhe faberakás mellett pedig a régi idők Saabjainak gyönyörű belsejére emlékeztetett minket. Bársonyos párnái körbeölelik a fület, legyen az szinte bármekkora. Mindezek mellett egy kicsit sem tűnik nehéznek vagy kényelmetlennek. Láthatóan a Sennheiser nagyon kitett magáért, amikor ezt a készüléket tervezte. A speciálisan kialakított membránok minimálisra csökkentik a hangvisszaadás közben keletkező állóhullámokat és az intermodulációs torzítást. Az E.A.R.- (Eargonomic Acoustic Refinement) technológia kis szögben dönti meg terelőlemezeket, amelyek a hangot közvetlenül a fülhöz irányítják, így a hang optimálisan jut a hallócsatornába. A könnyű, alumíniumból készült lengőtekercsek az erőtér-növelt neodímium mágnesrendszerek közegében 112 decibel hangnyomást produkálnak, ami komoly hangerő a mért egyvoltos jelerősségen 1 kHz hangfrekvenciánál.

 

 



Hangzás: A HD598-as muzikalitását és levegős hangképét a Duofol nagyfelületű membránpáros hozza létre, amely saját fejlesztés (a topmodell HD 800-ból származtatva).  Ettől teresebb és tisztább a hangérzet. A frekvenciamenet 12–38 500 Hz, ami jó kétszerese az emberi fül által hallható hangtartománynak; mindez a filharmonikusok hangérzetjavító tényezője miatt szükséges hangspektrum. Ez hallatszik is minden jó minőségű jelforrásról érkező zenén. A Sennheiser fülese igazi csilingelő magasakkal, pontos, nem tolakodó mélyekkel és kellemes középtartománnyal rendelkezik. 66 000 forintos áráért igazi kompromisszummentes minőséget kapunk, olyat, amiért érdemes spórolni egy kicsit.

 

Ár: 66.900 forint

Kivitel: nyitott

Frekvenciamenet: 12-38.500 Hz

Külalak: 4.5
Hang: 5
Ár/érték: 5
Előny: gyönyörű hang, szép, kényelmes kialakítás
Hátrány: nem találtunk

Skullcandy Rocknation Aviator

Külső: Mindig is a külsejükkel hódították meg a vásárlóikat a Skullcandy fejhallgatói, amely hagyományt az Aviator sem töri meg és akkor még finomak voltunk. Nem mindennapi külsejét lehet szeretni, lehet nem szeretni, de nem találkoztunk olyan emberrel, akit hidegen hagyott volna a régi idők repülős headsetét idéző formavilág. Alapvetően a nők voltak azok, akik minden körülmények közt óvatosat sikkantottak, amikor megpillantották az arany, bőr és borostyán(szerű) színvilágot. A férfiakat már kicsit megosztotta a füles, hiszen egyesek rögtön az árát kérdezték, és hogy hol vehetnék meg, de voltak, akik számára kicsit túl steampunkos a stílus – a barátnőik fején azért ők is szívesen viszontlátták volna ezt a fülest.

 

 



Az Aviator még egy nagyon fontos tulajdonságában különbözik a teszt többi készülékétől: egy pici, arany kezelőszervet álmodtak a tervezői a kábelére, amelynek segítségével nemcsak a hangerőt vezérelhetjük, de telefonunkra csatlakozva hívásokat is fogadhatunk. (Ugyanis itt rendelkezésünkre áll egy felvevőgomb és egy mikrofon is.) Egyszóval szolgáltatások tekintetében mindenképp ez a darab viszi a prímet.

Hangzás: Ahhoz képest, hogy egy headset volt a fejünkön, elképesztő hangzást hallhattunk. A kiegyensúlyozott közép- és mélytartomány szinte meghazudtolta a zárt rendszerű kialakítást, a magas hangok pedig szépek és egyenletesek voltak. Tényleg nehezen tudnánk belekötni az Aviator hangjába, talán csak annyival maradt le a tesztnyertesektől, hogy nem szeretett egyformán minden stílust. Egyértelműen a hangszeres zene kedvelőinek fülére hangolták, az elektronikus zenét és a hiphopot kevéssé tolerálja. Persze ezeket az érveket nehéz fejben tartani, ha ránézünk a fejpánton lévő gyönyörű koponyákra.

 

Ár: 44.990 forint

Kivitel: zárt

Frekvenciamenet: 20-20.000 Hz
Külalak: 5
Hang: 4
Ár/érték: 4
Előny: telefon-headsetként is használható
Hátrány: picit rövid vezeték

Beyerdynamic DT 990

Külső: A Beyerdinamic készüléke már az első találkozáskor elvarázsolja az embert. A papírcsomagoláson belül ugyanis egy bőr hordtáska található, amelyben szépen körbeszivacsozva nyugszik a DT 990-es. Ez a fajta gondoskodás azt az érzetet kelti, hogy a gyártó is büszke a termékére, és szeretné, ha leendő tulajdonosa féltő gondoskodással bánna vele. Maga a fejhallgató külsőre viszonylag egyszerű darab, picit talán egy régi ventilátorra emlékezet a két fülre simuló része. Érdekes, hogy csak akkor tűnik fel, hogy milyen hatalmas darab is ez, miután a fejünkre helyeztük. Az egész fület kényelmesen beborítja, a selymes kárpit kellemesen rásimul a fejre – olyan érzés, mintha egy komplett koncerttermet helyeztünk volna a fülünkre. Ami azért is furcsa, mert a nyílt rendszerből kifolyólag semmilyen külső zajról nem maradunk le, de mintha a világ is szebben szólna egy ilyen fejhallgatón keresztül.

 

 



Hangzás: Ha pedig a világ is szebben szól, akkor mit írjunk a zenéről? Tényleg nehéz belekötni a hardver által közvetített hangba, csupán két hibát találtunk. Az egyik – ami igazából nem is hiba, csak egy tulajdonság –, hogy a DT 990-es kialakításából és hangolásából adódóan mindenképpen komolyzenén, jazzen és hangszeres koncertfelvételeken edződött fülű közönségnek készült. A másik, hogy a hardver a kelleténél egy picivel több magasat használ, amely csilingelő, szép, csak egy leheletnyit tolakodó. Ez – mint szinte az összes negatívum a fókuszteszt során – természetesen szubjektív, de mi így hallottuk.

 

Ár: 74.900 forint

Kivitel: nyitott

Frekvenciamenet: 5-35.000 Hz

Külalak: 4
Hang: 4
Ár/érték: 4
Előny: nagyon kényelmes kialakítás
Hátrány: picit sok magas

Beats by Dr. Dre – Beats Pro

Külső: A Monster fülese már a megérkezése előtt felzaklatta a szerkesztőség nagy részét: mindenki szerette volna kipróbálni vagy legalább csak megnézni, végigsimogatni. A termék meg is szolgálta ezt a hozzáállást, mert már pusztán a kicsomagolása élvezetet okozott. A doboza kis rekeszekre oszlik, ahol külön-külön elcsomagolva találjuk meg a fejhallgatót, a piros, a jelforrás oldalánál a régi telefonzsinórokhoz hasonlóan spirálba hajtott kábelt, a leírást és a puha tokot. A kábelről még annyit, hogy attól függően, hogy melyik oldalunkkal szeretnénk a jelforrás felé fordulva ülni, kiválaszthatjuk, hogy melyik fülünktől induljon a vezeték. Erre egy bajonettzáras csatlakozót használhatunk, ami kizárja az akaratlan szétcsatlakozást, amennyiben túlzottan beleélnénk magunkat a zene élvezetébe.

 

 



A fejhallgató igazi stúdiódarab. Rendkívül igényes, robosztus fémháza minden zavaró zajt kiszűr – természetesen zárt rendszerű fülesről van szó –, ugyanakkor kicsit talán túl nehéz. Egész napos zenehallgatás után nem biztos, hogy nem ébredünk némi izomlázzal a nyaki területen.

Hangzás: Dr. Dre szerint „A Beatsszel az emberek úgy fogják hallani a zenét, ahogy azt a zenészek is hallják és eltervezték: ahogy én hallom.” Mivel viszont Dr. Dre ugye nem a jazzimprovizációiról híres, ezért talán nem is meglepő, ha az általa ajánlott fejhallgató sem az ilyen zenék hallgatására való. A basszust olyan erőteljesen túlhangolták, hogy nemhogy olyan hangszereket is meghall az ember, amelyeket a többi készülékkel nem, de olyanokat is, amelyek egyértelműen nem is voltak ott a felvételen. Ez a füllentés pedig egyértelműen nem áll jól a hangszeres zenéknek. Abban a pillanatban viszont, amikor pop, rock vagy hiphop zenét adunk neki, a Beats megmutatja, ki a legény a gáton. Aki ezzel a fülessel valamilyen könnyűzenét hallgatott, előbb-utóbb elkezdett lassan bólogatni, mint egy gólya, járás közben. Valószínűleg ez az a mozdulat, ami biztosan örömmel töltené el a jó öreg Dr. Dre szívét.

 

Ár: 110.000 forint

Kivitel: zárt

Frekvenciamenet: 20-20.000 Hz
Külalak: 5
Hang: 4
Ár/érték: 4
Előny: nagyon egyedi, kialakítás
Hátrány: nehéz, kicsit kényelmetlen

Értékelés

Tesztgyőztes: Sennheiser HD598

A Sennheiser fejhallgatója volt az a készülék, amely minden tesztelőt, mindenfajta jelforrás mellett egyértelműen meggyőzött. A kialakítása, a kényelme csakúgy mint a hangvisszaadása és a kiegyenlített teljesítménye kiemelte a mezőnyből ezt a készüléket. Dinamikus mélytartománya a nyitott rendszerét meghazudtoló volt, ugyanakkor nem ment az „őszinteség” rovására. A térélmény pedig olyan tág és pontos volt, hogy szinte le tudtuk volna rajzolni a színpadot, a zenészek pontos helyével együtt.

 

 



Dizájndíjas: Skullcandy Rocknation Aviator

Van az a forma, ami mindenkinek egyaránt tetszik, és van az, ami elviszi a dizájndíjakat. A Skullcandy Rocknation Aviator tipikusan az utóbbi kategóriába tartozik. Nem lehet közömbösen elmenni mellette. Aranyszínű fém alkatrészei, elegáns bőr felületei és a végtelenségig igényesen kialakított fülrésze – még a belső hangszóróselyem is kapott egy kis koponyát – csodálkozásra készteti a szemlélőt, még akkor is, ha adott esetben ez a színvilág és stílus nem feltétlenül tetszik neki.

 

 



A PC World Ajánlata: Bose AE2

A Bose egy igazi mindenes. Viszonylag kis méretével hordozható médialejátszónk mellett is szolgálhat az utcán, de elég kényelmes ahhoz is, hogy a nappalinkban hátradőlve élvezhessük vele a kedvenc zenéinket úgy, hogy közben el is felejtsük, hogy a fejünkön van a füles. Zárt rendszerű kialakítását meghazudtolóan pontos, precíz mélytartománnyal rendelkezik, picit sem csal, és nem színez. Talán pont ez a tulajdonsága volt az, amiért lemaradt a Tesztgyőztes címről. Olyan tisztán adja vissza a zenét, hogy az már egy picit túl steril, de igazából nem lehet belekötni.

 

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.