Hirdetés

Töretlen fejlődés - PlayIT 2013 avagy a GameStar Metál



|

December elsején még a kemény mínuszok sem tudták visszatartani azt a 12 ezer lelkes és persze kortalan játékost, aki kilátogatott Közép-Kelet-Európa legnagyobb gamer kiállítására.

Hirdetés

Az előző évek tapasztalataiból okulva a szervezők egy kétszer akkora alapterületű helyet választottak, mint a Millenáris központ. A Syma épülete minden szempontból megfelelt a várakozásoknak, a hatalmas csarnokba belépve azonnal megcsapott az a bizonyos E3 életérzés, amit eddig csak a nagy nyugati kiállításokon tapasztaltam, amennyiben a fejlődés ebben az ütemben halad tovább, akkor bizony néhány év múlva bizony büszkén fogjuk mutogatni ezt a kiállítást nyugati ismerőseinknek is.

A nagyobb hely értelemszerűen nagyobb kényelmet is jelentett, bár voltak olyan időszakok és helyek, amikor komolyan meg kellett küzdeni azért, hogy eljussunk az célunkhoz. Az egyik ilyen problémás hely szokás szerint az 576 standja volt, ahol megint irdatlan tömeg verődött össze, köszönhetően az emberes árleszállításoknak. Ismételten bebizonyosodott, hogy a magyar játékosok is szeretnek eredeti, legális játékokkal játszani, csak ugye meg kell találni azt az árat, amit a hazai jövedelmi viszonyok mellett hajlandóak még kifizetni.

A szervezők igyekeztek olyan programot összeállítani, mely egész napra képes lekötni ezt a rengeteg embert. A nagyszínpadon folyamatosan mentek a jobbnál-jobb előadások, ahol többek között a GameStar szerkesztői és cikkírói mutatták be az őszi-téli időszak legjobb játékait és persze az újgenerációs konzolokat.

Hirdetés

Volt Call of Duty színpad, ahol 11 órán keresztül folyt a vadászat, voltak kvíz vetélkedők, ahol a látogatók megcsillogtathatták játéktörténelmi ismereteiket is. Aztán persze ott volt a GameStar színpad, ahol egész nap ment a kőkemény metál, több mint 40 csapat jelentkezett a Guitar Hero/Rock Band vetélkedőre, így egy percig nem volt megállás. A GameStar standhoz tartozott még egy Oculus Rift is, volt aki órákon keresztül állt sorba csak azért, hogy pár percre a fejére húzhassa ezt a fantasztikus kütyüt és megtapasztalja, milyen is az igazi next-gen játékélmény.

Aki számít, ott volt

A 12 ezres tömeg mellett persze nem szabad megfeledkeznünk a kiállítókról sem, eszméletlen volt látni, hogy mi mindennel próbálták túllicitálni egymást a cégek. A Sony egy akkora standdal jött ki, hogy megfájdult az ember lába, mire körbejárta, de a Microsoftnak sem kellett szégyenkeznie, ők is kitettek magukért. Mindkét cég megmutatta a nagyközönségnek a next-gen konzolját, annak ellenére, hogy hivatalosan még egyiket sem lehet itthon kapni.

A World of Tanks csapata két működőképes páncélos harcjárművet is kihozott, Panzer General rajongóként egyből felugrott 200-ra a pulzusom, amikor megláttam a német Hetzer-t az egyik standnál. A PlayIT kiállításokon nagy hagyománya van a cosplay-nek, rengeteg csinos fiatal lány cirkált a standok között falatnyi ruhácskákban.

A kiállítás helyet biztosított a legrégebbi és a legújabb trendeknek is, így az is megtalálta a számítását, aki 4K-ban szeretett volna játszani a Battlefield 4-el egy 3 milliós plazma TV-n, de annak sem kellett szomorkodnia, aki szeretett volna kicsit elmerülni a régmúlt világában, hiszen az emeleten a GameStar magazin szervezésében nyílt egy retro kiállítás, ahol az elmúlt 30 év történelmét megtalálhattuk egy helyen összegyűjtve.

Mindent összevetve a PlayIT nagyon jó irányba halad, gyorsan kinőtte a gyermekbetegségeit és mára már egy nagyon profi rendezvénysorozat lett belőle, mely képes évről-évre nagyobb tömegeket megmozgatni és megmutatni, hogy még a „videojátékoktól megvadult fiatalok tömegei” is képesek egy egész napot eltölteni egymással békességben. Még akkor is, ha a csoport egyik fele a Battlefield 4-re, a másik meg a Call of Duty: Ghostra esküszik.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.