Hirdetés

Vége az összevissza repkedésnek, kész a magyar dróntörvény



|

Ha eddig kilószámra vetted a drónokat, hogy aztán szanaszét cikázz vele a levegőben, van egy rossz hírünk. Ha viszont idegesítenek a kis repülő eszközök, akkor tulajdonképpen jó hír.

Hirdetés

Bár a rotoros meghajtású repülő szerkezetek enyhén szólva sem számítanak újkeletű találmánynak, mióta néhány éve az okostelefonos, wireless vezérlésű modellek felbukkantak, kifejezetten erős piaca lett a drónoknak. A legkisebb és legolcsóbb, akár "sarki boltban" kapható változatoktól a profi felhasználásra szánt modellekig van belőle tonnaszám, és repteti is mindenki mindenfelé.

Hirdetés

Ez viszont (valahol jogosan) nem tetszett mindenkinek. A repülő apróságok többek között személyiségi jogokat sérthettek (hiszen bármikor bekukucskálhatunk velük például mások ablakán), de akár konkrét veszélyt is jelenthetnek (csak gondoljunk bele, milyen egy repülőtér, katonai bázis, kutatólabor környékén zizegni, de folyamatosan jönnek az autókra, emberekre zuhanó drónok által okozott balesetekről szóló hírek is).

Szóval a szabályzás valóban nem az ördögtől való ötlet, bár arról persze folyamatosan megoszlanak a vélemények, milyen kategóriákra kellene osztani, és hogyan kéne "folyamatirányítani" a repülő szerkezetek használatát. Mindenesetre a mai Népszava szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elkészítette a Magyarországra érvényes dróntörvényt, amely már nyáron hatályba is léphet.

Mini, normál, maxi, hűazannya

A tervezet szerint négy kategóriában kezelik majd a drónokat, mégpedig tömegük szerint, és az egyes kategóriákra más-más szabályok, valamint előzetes kötelezettségek vonatkoznak majd. A legkisebb kategória a 250 gramm alatti apróságoké. Ezeket továbbra is játékként kezelhetjük mindenféle extra teendő nélkül (bár persze ezekkel sem árt vigyázni).

A középső csoport a 250 grammtól 2 kilóig terjedő össztömegű eszközöké, ezek használatához egy online képzést kell elvégezni, melyről a hatóságok kérésére igazolást kell tudnunk bemutatni.

A nehézsúlyú versenyzők, tehát a 2-25 kilós drónok működtetéséhez egyrészt elektronikus nyilvántartásba kell vennünk az eszközt, és egy külön ilyen kategóriára szóló képzést kell elvégeznie az irányítóknak.

Végül a 25 kilogramm feletti drónok következnek, amelyek gyakorlatilag minirepülőnek számítanak abban az értelemben, hogy speciális, szakszolgálati engedéllyel kell rendelkezniük, és a képesítéssel rendelkező "távpilótáknak" folyamatos üzemi, valamint repülési naplót kell vezetniük ahhoz, hogy a drónt bármikor légialkalmassági vizsgálatnak vethessék alá.

A játék kategórián kívül minden üzemeltetőnek kötelező biztosítást is kötni arra az esetre, ha a drón valamilyen balesetet okozna, ebben az esetben ez fedezi a másik fél kárát. Lesz ezen kívül olyan szabályzás is, amely megadja, milyen magasságig reptethetők a különféle kategóriájú eszközök, valamint létrehoznak egy bármikor elérhető listát is arról, mikor és hol engedélyezett a hobbicélú használat.

Ez utóbbi szekciók részleteit még nem ismerjük. Persze mindez felvet egy csomó kérdést (ki vizsgáztatja a drónokat és kezelőiket, mennyi időre szól egy kezelői engedély, ki szabályozza az aktuálisan repülés elől elzárt területeket és időszakokat), de ezeket legkésőbb idén júliusban megismerhetjük, amikor az uniós egyeztetés után a tervek szerint hatályba lép a szabályzó csomag.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.