Hirdetés

2010-ben érkezik a 23 hüvelykes Samsung OLED-TV



|

2010-ben érkezhet az első "nagyobb" OLED-TV a piacra, a Samsungtól.

Hirdetés

 

Ma az OLED-panellel szerelt televíziók és kijelzők egyik legnagyobb problémája az, hogy kicsi a méretük, mint például a méregdrága Sony XEL-1-nek is. A gyártók sorra mutatják be a nagyobbnál nagyobb paneleket, ennek ellenére 30 hüvelykes, vagy a fölötti méretekkel megáldott OLED-TV-ket csak a kiállításokon láthatunk.

 

Amint azt egy korábbi hírünkben is írtuk, ezeknél a készülékeknél a piacra kerülés egy igen lassú folyamat, noha négy éven belül minden vállalat gigantikus méreteket ígér. Most a Samsung lehet az egyik első gyártó, amelyik úgy tudja növelni a képernyő méretét OLED-kijelzőjén, hogy azt piacra is dobja.

 

A MegaWhat.tv információ szerint 2010-ben lehet majd megvásárolni azt a 23 hüvelykes OLED-TV-t (vagy monitort), amelynek már elkészült a prototípusa. A mindössze 1,6 centiméter vastag megjelenítő 2 000 000:1 kontrasztaránnyal rendelkezik, és DVI-, valamint HDMI-bemeneteket kapott.

 

Részletesebb információk még nem derültek ki, azt azonban tudni, hogy egy hasonló LCD-kijelzőhöz képest 40%-kal kisebb lesz a Samsung OLED-TV fogyasztása. Videó:

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.