Hirdetés

360 terabájt otthon, 1 millió évig



|

Az adattárolás jövője akár drámai mértékben is változhat.

Hirdetés

A Southhamptoni Egyetem és az Eindhoveni Egyetem kutatói egy olyan érdekes adattárolási megoldással álltak elő, amely diszkenként 360 terabájtnyi adatot tud elraktározni, és az extrém hőmérsékleteknek is ellenáll.

Egy speciális lézer segítségével egyetlen üvegfelületen belül, öt mikrométeres távolságban tudtak három nanoréteget rögzíteni. Ezt állítólag öt dimenzióban végezték, ugyanis a nanoszerkezet 3D-s helyzete mellett a méret és az elhelyezés is számított. 

Peter Kazansky professzor úgy nyilatkozott az elért eredményekről, hogy elképesztő belegondolniuk, hogy talán olyan "dokumentumot" alkottak, amely túléli az emberi fajt is a bolygónkon. Szerinte ezzel a technológiával biztosíthatjuk, hogy fennmaradjon a civilizációnk, amit tudunk, az pedig ne vesszen el soha sem. A csapat most azon dolgozik, hogy kereskedelmi forgalomba is eljuttassa egy gyártó segítségével az új típusú adattárolókat. 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.