Hirdetés

3D Systems Cube 3 teszt: megszelídített kémia



|

Egyszerűen kezelhető, már-már bolondbiztos 3D-nyomtató a harmadik generációs Cube, amit immár hazánkban is megvásárolhatunk.

Hirdetés

Felbolydult a szerkesztőség, mikor tesztlaborunkban végre üzembe helyezhettünk egy 3D-nyomtatót. Kétségtelenül történelmi pillanat volt ez – és nem csak azért, mert Magyarországon elsőként mi próbálhattunk ki egy ilyen eszközt. Egy pillanatra leomlottak a tömeggyártás falai; kezünkbe kaptunk egy masinát, amellyel bármikor kinyomtatható egy eltűnt vagy megrepedt alkatész, prototípus, dekoráció avagy makett. Nem csupán a terepasztal-építők jöttek lázba, mindenkinek volt egy ötlete arra, mit kellene szinte a semmiből létrehozni.

Hirdetés


Otthonbarát

Szerencsére már a kicsomagolás és a rövid dokumentáció áttekintése után világosság vált, hogy nem kell mérnöknek vagy éppen kémikusnak lenni a kezeléséhez. E téren mindenképpen dicséret illeti a 3D Systems tervezőit. Legyen szó a kellékanyag cseréjéről vagy éppen a nyomat előkészítéséről, az apró kis LCD kijelzőn mindig egyértelmű utasításokat kapunk majd, hogy mire kell figyelnünk. Olyan apróságokra is figyeltek, hogy a kivehető tálcát még véletlenül se tudjuk rosszul elhelyezni – erről az alján elhelyezett mágnesek gondoskodnak. Természetesen ennyiben nem áll meg a tudomány, mindenképpen át kell olvasni a dokumentációt, hiszen a nyomatok eltávolítása, a tálca kezelése, a szeméttartók kiürítése mind odafigyelést és tudatos mozdulatokat igényel. Munkavédelmi szempontból is fel kell készülnünk, a forró műanyaggal dolgozó nyomtatóba például menet közben még véletlenül se nyúljunk be!


Az egyszerű kezelést a felhasználóbarát felülettel rendelkező kliensprogramok – Windows, Mac, iOS, Android – is segítik, átméretezésre, színezésre is lehetőségünk van, valamint a Cubify áruházából új modelleket is letölthetünk. Sajnos az ingyenes 3D-objektumok száma véges, a jobbakért viszont mind fizetnünk kell, és jellemzően nem keveset. Mivel egy több mint 300 ezres gépről van szó, elvártuk volna, hogy a csomagban egy alapszintű szerkesztő is legyen, ám a gyártó másként gondolkodott, így a legolcsóbb Cubify Inventért 40 dollárt kell fizetnünk a 14 napos trial időszak után; vagy egy alternatív programot kell bevetnünk, ami képes .ply, .stl, .obj, .wrl vagy .3ds formátumok exportálására. Sajnos van, ami nem megfizethető: a 3D-tervezői készség, amit alapszinten mindenképpen el kell sajátítanunk. Ha ezzel nem rendelkezünk, akkor még vásárlás előtt próbáljuk elsajátítani valamelyik tervezőprogram kezelését, nehogy feleslegesen költsünk el több százezer forintot. Motiváljon bennünket az a tudat, hogy olyan tudásra tehetünk szert, amire öt-hat éven belül nagy szükség lesz.


A PLA 23 árnyalata

Új eszközhöz új ismeretek, új képességek kellenek, nekünk pedig egy új szempontrendszer, hogy értékelni tudjuk a termékeket. Mitől jó egy 3D-nyomtató? Fontos az egyszerű kezelhetőség – ezt a tesztet a harmadik generációs Cube gond nélkül abszolválta. Érdemes megvizsgálni a termékhez járó szoftvereket és szolgáltatásokat, az elérhető ingyenes modellek számát és a mobilkliensek bonyolultságát – ebben kissé gyengélkedett a rendszer. Talán még ennél is fontosabb a felhasználható alapanyag, a nyomtatási technológia, a hőkamra megléte, az egyszerre bevethető kellékek/színek száma, illetve a rétegkezelés aprólékossága – minél alacsonyabb ennek értéke, annál részletgazdagabb tárgyak készíthetők. A Cube 3 a megfizethető középkategóriát erősíti technológiája tekintetében. ABS és PLA anyagokat tud kezelni, egyszerre két forrásból, akár 70 mikrométeres felbontással dolgozva, hőkamra és nylonnyomtatási lehetőség viszont csak a drágább CubePróba került. Kedvező ár-érték aránnyal rendelkezik az eszköz, egyelőre főként tervezőirodáknak, prototípusgyártóknak ajánljuk.


Névjegy

– Forgalmazó: Ingram Micro Magyarország Kft.
– Ár: 370 000 Ft
– Web: cubify.com/cube
– Teljesítmény: 8
– Szolgáltatás: 7
– Ár/érték: 6


Adatok

– Plastic Jet Printing (PJP)-technológia
– 152,40×152,40×152,40 mm nyomtatóterület
– 23 szín, PLA és ABS kellékanyag
– 70-200 mikrométer rétegvastagság
– LCD érintőkijelző
– kivehető tálca
– Windows-, Mac-, iOS-, Android-kliens
– 802.11b/g Wi-Fi-adapter
– IEC Home Printer tanúsítvány 60953
– 33,5×33,8× 28 cm
– 7,7 kg


Előny: egyszerű kezelés és üzembe helyezés, kétszínes nyomtatás
Hátrány: hőkamra és tervezőprogram hiánya


Hasonló érdekességeket olvashatsz az aktuális PC Worldben is. Éves előfizetéssel ráadásul most 6 960 forintot is megspórolhatsz!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.