Hirdetés

512 GB-os SSD az új Toshiba notebookban



|

A frissített Toshiba Dynabook SS RX2 a világ első notebookja, ami már 512 GB-os SSD-meghajtóval lesz kapható.

Hirdetés

 

A Toshiba a HSDPA-képes laptopjai és a héten bemutatott NB200-as netbookja után bejelentette a frissített Dynabook SS RX2-t - a japán gyártó világelső plecsnit is ragaszthat a régi-új notebookra, ugyanis ez lesz az első olyan gép a piacon, ami már 512 GB-os SSD-meghajtóval lesz megvásárolható.

 

A 12,1 hüvelykes Dynabook SS RX2-be a Toshiba saját fejlesztésű SSD-tárolója került. Az Intel Core 2 Duo SU9400 által hajtott laptop külön érdekessége még, hogy ebben a méretkategóriában korábban a legkönnyebb címet is elnyerte, ugyanis mindössze 1,1 kilogramm.

 

dynabook_ss_rx2.jpg

 

Szintén figyelemreméltó, hogy a notebook akkumulátoros üzemideje 12 óra, ami még egy háromszor ilyen vastag modelltől is meglepő lehetne.

 

Érdekesség, hogy az ASUS még a januári CES-en bemutatta S121 névre keresztelt gépét, amiben szintén egy 512 gigabájtos SSD dolgozott. Azonban ez még mindig nem került a piacra, és mivel a Toshiba notebookja hamarabb kerül a boltok polcaira, ezért övék az "első" cím.

 

Az új Dynabook SS RX2 ára várhatóan magas lesz, hiszen csak a benne lévő SSD 1500 dollárba (318 000 forint) kerül. A laptopért több mint 4000 dollárt (850 000 forint) kell majd fizetni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.