Hirdetés

8,5 millió dollár a 100 dolláros játékkonzolra



|

A nyílt forráskódú Ouya projekt rövid idő alatt több mint nyolcszorosát gyűjtötte be a kitűzöttnek.

Hirdetés

A Kickstarteren mindenki kézzelfoghatóan fejezheti ki támogatását egy-egy startup vállalkozás vagy projekt mellett, a támogatók gyűjtik össze a pénzt a munka megvalósítására. Az Ouya nyílt forráskódú játékkonzolhoz csak 975 000 dollár kellett volna, de valamit nagyon „elrontottak”, mert a támogatók mostanra már 8,5 milliót hoztak össze. Már több mint 63 000-en állnak a projekt mögött, mely július 10-én indult.

 

 

Eddig a játékkonzolokat mindig tulajdonosi és befektetői erőforrásokból, magánkézben fejlesztették, vigyázva a technológiai részletekre, nehogy a konkurencia okulhasson a tervekből. Az Ouya nem ilyen, a nyílt forráskódú projekt vezetői örülnek az észrevételeknek, minél olcsóbbra szeretnék kihozni a készüléket és ingyenes lehet majd a rendszerre programokat készíteni és publikálni. Tekintettel az Android alapokra a konzolra már indulásakor rengeteg játék és egyéb szoftver lesz letölthető és már most neves játékcégek és designerek tervezik, hogy dolgoznak rá.

 

 

 

Maga a készülék egy kis kocka lesz, Tegra 3 processzorral, HDMI kimenettel, Full HD képpel, vezeték nélküli standarrd kontrollerrel. (Részletesebb paraméterek a GameStar cikkében olvashatók.)

 

A rengeteg adományozó közül egy tucatnyi adott több, mint 10 000 dollárt, ők ezért egy személyes vacsorát kapnak a projekt gazdájával, Julie Uhrmannal és a többi vezetővel. Persze ezen kívül elsőként próbálhatják majd ki és saját példányt kapnak majd. Mi, földi halandók is beszerezhetjük a kis aranyost 99 dollárért, a piacra lépés kitűzött dátuma továbbra is 2013. márciusa, először a kickstarteres támogatók, majd az online megrendelők igényeit elégítik ki.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.