Hirdetés

A Gartner szerint lejárt az egér ideje



|

Elemzők szerint öt éven belül eltűnhet a piacról a 40 éves múltú eszköz.

Hirdetés

 

intellimouse.jpg
A Gartner meglehetősen vitatható jóslatba bocsátkozott: az elemzőcég szerint az egér öt éven belül eltűnhet a piacról.

 

A 40 éves múlttal rendelkező periféria a Gartner szerint asztali környezetben jól működik, azonban egy HTPC vagy noteszgép esetében eljárt felette az idő. Steve Prentice véleménye szerint a helyét az új interaktív felhasználóinterfészek veszik majd át.

 

A tanulmányuk szerint olyan technológiák helyettesítik majd az egeret mint az arcfelismerés, az érintőképernyők, a multi-touch-technológia, vagy a mozgásérzékelés (például a Nintendo Wii vagy egyes telefonok, például az iPhone esetében).

 

Rory Dooley, a Logitech egyik vezérigazgatója azonban nincs ezen a véleményen. A gyártó amelynél dolgozik, az elmúlt 20 évben több mint 500 millió egeret adott el világszerte.

 

A Logitech igazgatója szerint a dr. Douglas Engelbart által 40 éve feltalált eszköz még népszerűbb lesz a közeljövőben mint valaha, ugyanis az embereknek szüksége van rá ahhoz, hogy internetezhessenek, és böngészőt használjanak.

 

A Gartner egyébként bár úgy véli, hogy az egér ideje lejárt, és hamarosan más eszközök váltják fel a hétköznapokban is, jóslatuk szerint a billentyűzet továbbra is az első számú szövegbeviteli eszköz marad.

 

wiimote.jpg
Ilyen tekintetben az egér ideje valóban lejárt
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.