Hirdetés

A Google köszönti a szilícium völgy polgármesterét



|

Az integrált áramkör feltalálása is Robert Noyce nevéhez kötődik.

Hirdetés

Az 1927-ben született Robert Norton Noyce már 12 évesen kitűnt feltaláló szellemével, mikor kis méretű, működő repülőgépet épített bátyjával. Később rádiót is készített és motorral és propellerrel alakította elektromos meghajtásúvá szánkóját. Persze nem emiatt, hanem az elektronika és IT területén betöltött meghatározó szerepe miatt emlékezik rá a mai Google logó.

 


Noyce fizikusi doktori diplomát és doktori címet szerzett. Több mikroelektronikai cégnél dolgozott fejlesztőként, majd többedmagával megalapította a Fairchild Semiconductor céget. Noyce és Gordon E. Moore 1968-ban alapították az Intelt, a cég sikerében Arthur Rock főbefektető szerint kulcsszerepe volt Noyce-nak, aki inspiráló, előretekintő gondolkodásával energizálta a többiek munkáját is. A 4004-es mikroprocesszort kifejlesztő Ted Hoff munkáját is ő felügyelte.

 

 

Noyce 1990-ben hunyt el szívrohamban. Utolsó interjújában az alsó és felső szintű oktatás fontosságára hívta fel a figyelmet, családja 1990-ben hozta létre a Noyce alapítványt, azzal a küldetéssel, hogy javítsák a matematika és reál tantárgyak oktatását. Robert Noyce születésének 84. évfordulóját egy különleges logóval ünnepeli a Google.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.