Hirdetés

A HP kárára lehet világelső a Lenovo



|

Egy éven belül negyedikből első lehet a PC-gyártók között a Lenovo.

Hirdetés

A Lenovo korábban már megelőzte a Dellt a globális PC-piacon, ezzel pedig igen gyors haladást mutatott fel. Az utóbbi évek legkomolyabb ellenfele a jelenlegi és korábbi világelső, a Hewlett-Packard számára.

 

2011. harmadik negyedévében a Lenovo 12,5 millió számítógépet adott el, ami 3 hónap alatt 14,5 százalékos növekedést jelentett. Ezzel a Lenovo már csupán 4,2 százalékkal marad el a csúcstartó Hewlett-Packardtól.

 

 

A PC-s piacot az amerikai és az európai recesszió is sújtja, emellett pedig a tabletekkel is meg kell küzdeniük a gyártóknak. Azonban a Lenovo otthoni piacán, Kínában, egyik veszély sem áll fenn, a PC-k iránti kereslet pedig töretlen - a Lenovo sikere pedig épp ebben rejlik.

 

A növekedés egyébként alulmúlta a Lenovo várakozásait, azonban ennek az eredménynek is örültek, hiszen a vásárlói kedv jelenleg mindenhol alacsonynak számít, és a rivális tabletek nagyon erős alternatívaként hódítják el a vásárlókat. A HP ugyan nem vonul ki a PC-piacról, azonban könnyen lehet, hogy rövid időn belül a Lenovo túlszárnyalja őket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.